A varsói Veterán Világkupán is győzött Dajka Zsolt

Dajka Zsolt pályafutása egyik legnagyobb sikerét elérve lett világbajnok tavaly ősszel a görögországi Loutrakiban rendezett Veterán Birkózó Világbajnokságon. A birkózó már akkor azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az idén szeretné megvédeni a világbajnoki címét. Az erre való készülés jegyében versenyzett június végén Varsóban, a Birkózó Veterán Világkupán, amelyre a válogatott keret tagjaként utazott el a szintén kecskeméti Vidéki István társaságában. 

A tornán tizennyolc ország több mint kétszáz versenyzője vett részt. 

Ez a torna voltaképpen felkészülési verseny gyanánt szolgált a válogatott keret tagjai számára, olyan próbatételként, amelyen mindenki fel tudja mérni a világbajnokság előtt, hogy hol tart, milyen szinten áll. A két kecskeméti birkózó meglehetősen jól – legalábbis az alapján, amilyen eredményt Varsóban elértek. Vidéki István a döntőben egy lengyel riválistól szenvedett szoros mérkőzésen vereséget, Dajka Zsolt pedig magabiztos birkózással két dél-afrikai és lengyel riválisát is maga mögé utasítva pedig világkupagyőztes lett, vagy is mind a két hírös városi versenyző érmekkel térhetett haza. Mindketten a legfiatalabb veteránokat tömörítő „A” korosztályban versenyeztek, Dajka Zsolt 100 kg, Vidéki István pedig 78 kilogrammban. 

A cél nem is volt kérdéses egyik versenyző számára sem. – Mindketten azt a célt tűztük ki célul magunk elé, hogy aranyéremmel a nyakunkban térünk haza. De ez egyébként minden verseny előtt így van – tekintett vissza Dajka Zsolt, és érthetően szívesen idézte fel a meccseit is. – Mind a két dél-afrikai ellenfelem, Marius Van Vuren és Pieter Swart nagyobb volt nálam és felkészültek, viszont én az elejétől fogva irányítottam őket, rájuk tudtam erőltetni a saját stílusomat és iramomat, és ennek köszönhetően mindkettejüket 9:0 arányban sikerült legyőznöm. Ez így simának hangzik, viszont nagyon koncentrálnom kellett. Az ugyanakkor bizonyára hatással volt a lengyel riválisomra, Szímon Jedrzejczakra, hogy milyen magabiztossággal győztem le a két dél-afrikait, ellenük ugyanis kiállt, ellenem a döntőben azonban már nem. Fegyvertény, hogy én vagyok a világbajnok. Lengyel riválisom pedig ennek tudatában lépett vissza ellenem. 

Dajka Zsolt a munkahelye mellett a KESI birkózó szakosztályának a vezetőedzője is, adódik tehát a kérdés, hogy vajon mennyit tudott készülni a világkupára, illetve hogy kellett-e erre egyáltalán külön készülnie. 

– Az edzéseket a világbajnokság után, kis kényszerpihenőt követően azonnal folytattam, így Varsóba is teljesen felkészült állapotban utaztam ki.

Remélem, hogy ez a lendület az októberben esedékes szófiai világbajnokságig kitart, viszont azt egy magyar bajnokság fogja megelőzni majd szeptember 11-én. 

Nyár ide vagy oda, a birkózóélet nem áll le, illetve csak a legkisebbek számára. – Egy kis pihenőt kapnak nyáron a gyerekek, tízéves korig bezárólag nagyjából két-három hetet, július végétől augusztus elejéig. Viszont a nagyobbakkal szinte folyamatos a munka, ráadásul ott vannak az edzőtáborok, a versenyek. Nemrég tértünk haza a németországi Angerből, Szabó Szonja révén érdekeltek vagyunk az idei U17-es Római világbajnokságon is, július 25 és 31 között. A többiekkel pedig készülünk az őszi szezonra. 

A felkészülési ritmusát nem befolyásolja az, hogy a gyerekeket is edzi, viszont elképzelhető, hogy a feladatainak a száma nőni fog. – A felkészülési ritmusom a hosszú évek alatt már kialakult, most viszont változhat, ha én leszek a veteránok szövetségi kapitánya. Az előző kapitány lemondott, és engem jelöltek utódjául. Hogy így alakul-e, az július végéig kiderül, akkor ráteszek még egy kis lapáttal, ugyanis így nemcsak magamat, hanem csapattársaimat is el kell arra a szintre juttatnom, hogy magukból a maximumot kihozva eredményesen tudjanak szerepelni, és elégedetten térhessenek haza Szófiából. 

Egy biztos, unatkozni az idén nyáron sem fog Dajka Zsolt.