Futsal

2022.06.15. 07:00

Csak a felsőház elfogadható

Az SG Kecskemét Futsal meglehetősen felemás szezonon van túl, hiszen az együttes lemaradt a felsőházról, emellett a kupában sem sikerült javítani, és bejutni a legjobb négy közé. Dr. Vercz Tamás, a klub elnöke bár némileg csalódott, lelkesedése nem tört meg, a következő szezonnak is változatlan célokkal vág neki.

Nyitray András

Archív-felvétel

Fotó: Bús Csaba

A Kecskemét nagyon szoros csatában maradt le a felsőházról, hiszen csak az utolsó alapszakasz-fordulóban csúszott le erről. Ezt követően ugyan megnyerte az alsóházat a 6. helyen záró csapat, de a kupából történő kiesés így is fájó seb volt. 

– Viszontagságos éven vagyunk túl, mert nagy tervekkel indultunk, hiszen a büdzsénk alapján az első ötben benne kellett volna lennünk – mondta dr. Vercz Tamás, a klub elnöke. – Ez nem sikerült, annak ellenére sem, hogy sokan a négybe vártak minket. Nagyon szűk volt a mezőny, tényleg apróságokon múlott a dolog, de csak lemaradtunk a felsőházról. Ott már érezhető volt, hogy mentálisan gödörbe kerültünk, de a szakmai stábbal azon voltunk, hogy ne bontsuk meg az egységet, egyetlen játékos kivételével mindenki maradt is. 

Megcéloztuk a 6. helyet, illetve a legjobb négyet a kupában. 

A Nyírgyulaj elleni vereség után meg kellett hozni egy nagyon nehéz döntést, mert Koós Károly kecskeméti szakemberként nagyon sokat tett a klubért. Ennek ellenére azt éreztem, hogy új impulzus kell, akkor érkezett Marko Gavrilovics, aki szakmai vezetőként csatlakozott. A kupában nem tudtunk bejutni a négy közé, de a végére így is kiegyenesedtünk, a minimális elvárást hoztuk. Ezzel együtt ez a szezon csalódás, főleg a büdzsé tekintetében – mondta a klub elnöke. 

Már a jövőt tervezi a ScoreGoal, a keret nagy része együtt marad, ehhez érkezhetnek megfelelő kaliberű erősítések. 

– A csapat 80 százalékát megtartjuk. Az erdélyi trió, a Mánya Szabolcs, Biró Attila, Hadnagy István fogat marad, ahogy Bencsik Roland, Öreglaki Norbert és Rigó László is. A távozók is megvannak, főleg azok, akik kevesebb percet kaptak. A célunk az, hogy három olyan mezőnyjátékos érkezzen a helyükre, akik minőségi előrelépést jelentenek. Továbbra is két légiós lehet a keretben, az egyik Darko Risztics lesz, és maradunk is a szerb vonalnál, innen érkezhet a másik külföldi játékosunk is. Marko Gavrilovics mindenképpen marad, sportigazgatóként fog felelni az utánpótlásban és a felnőttcsapatnál zajló munkáért. Vezetőedzőként még kérdés, hogy ki érkezik, egyelőre beszélgetések zajlanak, de a teljes klubot átfogó szakmai munkát Marko Gavrilovics irányítja nyártól – mondta dr. Vercz Tamás a tervekről. 

Az NB I. létszámát megemeli az MLSZ, így már 12 csapattal rajtol el a bajnokság. 

Ennek tükrében sem lehet kérdés, hogy a felsőház a Kecskemét célja továbbra is. 

– Két csapattal nő a létszám, ami azt jelenti, hogy az első hat lesz a felsőház. Totálisan egyértelmű, hogy így aztán pláne a felsőház a célunk, nem lehet mellébeszélni. Amennyiben sikerül azt a két-három játékost idehozni, akikben gondolkodunk, akkor az első négy hely valamelyikét is elérhetőnek tartanám a bajnokság végén – tette hozzá a klub elnöke. 

A csapat július 12-én kezdi meg a felkészülést, addig szeretne komoly nevekkel robbantani az átigazolási piacon a Kecskemét, hiszen dr. Vercz Tamás szerint az utóbbi évek munkájának hála, egyre vonzóbb célpont a ScoreGoal a válogatott játékosok számára is. 

– Azt látom, hogy két irány van a csapatépítés szempontjából. Az egyik, hogy minőségi, válogatott szintű játékosokkal a lehető legjobb eredményt célozzuk meg. A másik, hogy helyi gyerekekkel, nyilvánvalóan nem a legmagasabb minőséget képviselve a középmezőnyt, vagy a kiesés elkerülését. Én az első utat választottam most, a következő három-négy hét tárgyalásai eldöntik majd, hogy mekkora sikerrel. Három évvel ezelőtt még elutasítottak minket, amikor megkerestünk egy válogatott játékost, most viszont azt érzékelem, hogy már szeretnének jönni akár a legjobbak is, hiszen stabil a klubnál zajló munka és a háttér is, lehet fejlődni ebben a környezetben. Ez bármilyen klubvezetőt büszkévé tesz, így engem is természetesen, hogy hét-nyolc év klubépítés után eljutottunk ide – zárta gondolatait az SG Kecskemét Futsal elnöke. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában