Újra csattognak a bokszkesztyűk

Nagy volt a csönd a tavalyi évben a Kecskeméti SC-KESI ökölvívó-szakosztályának a háza táján, és legalább ekkora volt a csönd négy óra előtt néhány perccel a Bóbis Gyula Edzőcsarnokban. Aki szétnézett az üres teremben, nehezen hihette, hogy itt hamarosan ökölvívóedzés lesz, még ha tudta is, hogy a fiatalok már melegítenek valahol. Aztán egy csapásra bevágtatott a majd harmincfőnyi sereg, és egy pillanat alatt élet és zaj, az edzésmunka megszokott zaja töltötte be a termet, és a három edző vezetésével azonnal munkába álltak a lelkes megjelentek. A három edző közül csak Németh János volt ismerős a közelmúltból, január elején ugyanis megújult a KSC-KESI ökölvívó-szakosztályának a stábja, egy új team készíti fel a bunyósokat a közeljövő feladataira. Németh János a vezetőedző, segítői pedig edzőként Pongó István és Kispál Zoltán. 

Pongó Istvánt kérdeztük a korábban említett nagy csönd okáról, és nem arra a csöndre céloztunk, ami az edzést, hanem ami a tavalyi évet jellemezte. 

– A tavalyi évről én inkább nem nyilatkoznék, nem érzem magam jogosultnak erre, hiszen január óta vagyok itt 

– mondta Pongó István. – Az új stáb felállása óta ugyanakkor tényleg nagy volt a csönd, de ez teljesen logikus a körülmények ismeretében. Verseny sem nagyon volt még sok az idén, és ezekben a pandémia sújtotta időkben nem egyszerű dolog a gyerekek orvosi igazolásának a megszerzése, szabályos kiállíttatása. Egyrészt ma már a hagyományos orvosi vizsgálat mellett szükség van szemorvosi és neurológiai vizsgálatra is, vagyis a korábbihoz több lépésből áll az érvényes sportorvosi engedély beszerzése, ráadásul a járvány sújtotta időszakban a megnövekedett számú kötelező vizsgálatokat jóval időigényesebb elvégezni, mint amikor a normális mederben folyik a mindennapi élet. És mindennek a tetejébe a téli időszakban eleve jellemző volt egyrészt egy nagy fokú bizonytalanság, nagyon sokan betegedtek meg, sokan kerültek karanténba, és a szülők is fokozottan féltették a gyerekeket – ecsetelte a problémákat Pongó István. De úgy fest, hogy ez már a múlté, és újra benépesült a Bódis Gyula Edzőcsarnok. A mindennapi edzőtermi élet, vagyis az edzések rendje is emlékeztet a korábbi időszakokra. 

– A hét minden napján van edzés. Négy órától fél hatig az utánpótlás-korosztály számára, tehát a sportiskola sportolóinak tartunk edzést, fél hattól hétig pedig a felnőtt versenyzők és a hobbiökölvívók számára folyik az irányított munka. Kedden és csütörtökön a Damjanich általános iskolában is tartunk kihelyezett sportiskolai edzéseket Németh Jánossal. Az edzéseken mindenféle korosztályt foglalkoztatnak, az U12-estől a felnőttig. Az U12-es korosztály voltaképpen egy újdonság, hiszen korábban ebben a korosztályban nem szerveztek versenyeket, de most már ez is változott. A jelenlegi keret létszáma nagyjából húsz-huszonöt fő. Pongó István azért nem tudott még pontos számot mondani, mert az igazolások intézése a korábban említett problémák, nehézségek miatt még folyamatban van. – Én és az edzőkollégáim is csapatban gondolkodunk, a legfontosabb célunk, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az edzéseken és a versenyeken is, illetve minél többen megszeressék ezt a sportágat – tért ki az új stáb szellemiségére. – Az első megmérettetés, amelyre minél több gyereket szeretnénk elvinni, a Kóczián Kupa lesz, február 26-án, Budapesten – utalt a következő feladatra. – Ez egy egynapos torna, de kiváló alkalom arra, hogy felmérhessük, a srácok hogy állnak, mennyiben jön ki a végzett munka. Utánpótlástorna ez, tehát fiatalokkal utazunk el, és reményeim szerint legalább tíz versenyzővel fogjuk képviseltetni magunkat – fejezte ki reményeit Pongó István, hogy aztán tüstént nekiálljon az edzésmunkát levezetni. A Bóbis Gyula sportcsarnokban egyáltalán nem hatott kakukktojásként a harmincegy éves Kispál Zoltán, csak annyiban volt újdonság a jelenléte, hogy először van itt edzői minőségében.

 – Edzői minőségben valóban még csak egy hónapja járok ide nap mint nap, előtte viszont sportolóként rengeteget edzettem itt, a KSC-ben. Bokszoltam tizenhat éves koromig, korosztályos magyar bajnok voltam többször is, kétszer pedig diák­olimpiai bajnok. Ezt követően volt egy nagyobb kihagyásom, aztán visszatértem az ökölvíváshoz, de akkor már profi karrierbe fogtam. Ott magyar bajnoki kihívói címig jutottam, de amikor menedzser-promóterem, Rácz Félix kiszállt, utána már nem volt kedvem ezt csinálni. Vele remek volt a baráti és az üzleti kapcsolatunk is, úgy éreztem, a többi promóterrel már nem éri meg bokszolni. Így aztán úgy döntöttem, hogy elvégzem a szükséges iskolát, és igyekszem segíteni kicsiknek-nagyoknak egyaránt, átadni azt, amit a pályafutásom során elsajátítottam, valamint segítek föllendíteni a kecskeméti bunyót. Nagyon szeretnénk, ha újra jönnének az eredmények, ahogyan régen. Az edzősködés mellett természetesen főállásban van munkahelyem, azt minden nap végzem, hétfőtől péntekig, utána jövök ide edzést tartani. Két kisfiam van, az egyik hétéves, a másik két hónapos. A nagyobbik a karatét választotta, de azt már most látom, hogy a kisebbik a nagyapja nyomdokaiba lép. A nagyapja, Szakállas Ferenc ugyanis majd huszonöt éven át bunyózott, a génjei tehát meg­vannak hozzá.