labdarúgás

2021.05.19. 18:16

Farkas Patrik jól érezte magát Kecskeméten, testvére is Liverpoolba igazolt

A KTE LA 14 éves játékosa, Farkas Patrik a Liverpool FC-be igazolt, mellette ráadásul 11 éves öccse, Erik is a Vörösknél folytatja. Édesapjuk, Farkas Csaba természetesen nagyon büszke rájuk.

Nyitray András

Farkas Patrik a KTE mezében

– Hogyan indult Patrik pályája, hogyan került Kecskemétre?

– Azt szeretném rögtön az elején elmondani, hogy a mi családunkban a futballnak mindig fontos szerepe volt, Pisont István első unokatestvérünk, őt aligha kell bemutatni. Magam is futballoztam, 15 évesen már bemutatkoztam Orosházán az NBIII-as felnőtt csapatban, utánpótlás válogatott lettem, de sajnos 18 évesen megsérültem, ami miatt abba kellett hagynom a játékot. Patrikkal és öccsével, Erikkel is rengeteget foglalkoztam, otthon és a parkokban folyamatosan edzettünk, igyekeztem őket minden szempontból megfelelően képezni, gondolok itt a mentális oldalra is. Szegediek vagyunk, ott is kezdtek el a gyerekek focizni, ahol egy jó nevelést és alapképzést kaptak a SZEOL-ban és a Grosicsban. Patrikot egy mérkőzésen látta meg kecskeméti részről Tóth Ákos, aki már akkor mondta, hogy nagyon tehetséges. Kecskemétre végül azért igazolt át, mert a kiemelt első osztály egy jó fejlődési lehetőség volt számára, emellett szimpatikus volt a klubvezetés filozófiája és szakmai munka is. Erik is természetesen jöhetett volna akár Kecskemétre, de ő még kisgyerek, nem szerettük volna napi szinten kiszakítani a megszokott környezetéből akkor.

Farkas Erik és Farkas Patrik

– Még izgalmasabb kérdés, hogy miként kerültetek Angliába?

– Munkámon keresztül már évek óta voltak angol érdekeltségeim, emellett családi szálak kötnek minket Manchesterbe, Bognár Eriknek nagyon sokat köszönhetünk, rengeteget segített abban, hogy felépítsük kint is az életünket. Otthon tisztességesen és jól éltünk Szegeden, de mi már eldöntöttük a futball előtt, hogy kiköltözünk. Kisebbik fiam, Erik tehetségére figyeltek fel Bognár Eriken keresztül aztán először. Rengeteg tornán nyűgözte le a megfigyelőket, egyre komolyabb dicséreteket kapott, három angol top akadémia sorban jelentkezett érte, azonnal igazolni is akarták. Patrik Kecskeméten bontogatta a szárnyait, pillanatok alatt meghatározó vezéregyéniség lett, nagyon jól teljesített edzőjének, Paksi Péternek is hála. Őt is magyar top akadémiák sora szerette volna elcsábítani, közben az utánpótlás válogatottba is bekerült, ahol szintén jó véleménnyel voltak róla. Ugyan a koronavírus és a lezárások nagyon megnehezítették a helyzetünket, de a Liverpool tulajdonképpen amint lehetett, megnézte és tesztelte őket, majd nagyon gyorsan akadémia szerződést kaptak. Eriket a legnagyobb tehetségek közé sorolják, Patrikban is nagyon sokat látnak, meglepően gyorsan be is illeszkedtek.

– Milyen céljaitok vannak?

– Fontos hangsúlyoznom, hogy nagyon szeretnénk a magyar futball jó hírét vinni, büszkék vagyunk arra, honnan jöttünk. A gyerekek álma, hogy egyszer a magyar válogatott mezét viselhessék, Patrik amióta ott lehetett az U15-ös együttesben, másra sem vágyik. Mindketten nagyon jó gyerekek, számomra az a legfontosabb, hogy a tehetségük által elérhető legmagasabb szinten pallérozódhassanak. Mivel ismerem a futballt, tudom, hogy bármikor bármi megtörténhet. Nagyon szép dolog, hogy most itt vannak Liverpoolban, büszkék vagyunk az országunkra, és arra, hogy idáig eljutottunk. A lényeg az, hogy folyamatosan jó kezekben legyenek, tegyenek meg mindent a sikerét, fejlődjenek játékosként és emberként, aztán az élet majd eldönti, hova fut ki a pályafutások.

Farkas Patrik a KTE mezében

– Milyen élményekkel távozott Patrik, illetve te Kecskemétről?

– Csak jókat tudok mondani az akadémiára, mert az elsőtől az utolsó percig korrektek voltak velünk, mindent megtettek a fiam fejlődéséért. Jól érezte magát Patrik Kecskeméten, fejlődött, ott lett válogatott kerettag. Czéh László és Szabó Tibor nevét mindenképpen kiemelném, mert mindig őszinték és egyenesek voltak, emellett nagyon jó munkát végeztek, ezt a saját szememmel láthattam. Jó döntést hoztunk, amikor anno Kecskemétre igazoltunk. Köszönünk mindent, sok sikert kívánunk! A családom nevében még szeretnék köszönetet mondani Dr. Kocsis Ádámnak és Stumpf Viktóriának, akiknek szintén nagyon hálásak vagyunk, mert ők is sokat segítettek mindenben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában