Fekete Bernadett két technikai KO-val lett bajnok

– Mennyi munka van ebben a sikerben? Hány éve bunyózol?

– 2016-ban kezdtem el az ökölvívást, és rengeteg munkát végeztem ahhoz, hogy idáig eljuthassak. Ebben a sikerben benne van annak a három évnek a munkája, amely során a nulláról eljutottam egészen idáig, no meg az elmúlt hetekben-hónapokban is rengeteget dolgoztunk a vezetőedzőmmel, Gálos Tamással, vagyis Tamás bával azon, hogy minél sikeresebben szerepeljek a felnőttbajnokságon.

– Civilben mivel foglalkozol?

– Ápolónő vagyok, a bajai Jelky András szakgimnázium és szakközépiskolában érettségiztem, de jelen pillanatban nem az egészségügyben dolgozom. Még csak húszéves vagyok, nem alakult még ki, hogy merre akarok elindulni. Ez a bajnokság előtt nem is volt hátrány, hiszen nem lett volna egyszerű úgy felkészülni, hogy közben mondjuk reggel héttől délutánig dolgozom.

– Előzetesen mik voltak az esélyek? Vagy egy küzdősportban nem lehet úgy elindulni, hogy jó a négy közé jutás?

– Van olyan, hogy valaki nem az első helyet tűzi ki maga elé, én azonban úgy vágtam neki a bajnokságnak, hogyha már ennyit dolgoztam, akkor igenis szeretném megnyerni. Előzetesen az esélyekkel nem is foglalkoztam, csakis magamra koncentráltam.

– Hogyan sikerült az első meccsed?

– Az első mérkőzést Czinege Imola Roxana, a Vasas-Süllős bokszakadémia versenyzője ellen vívtam. Már az első menetben nagy nyomást gyakoroltam rá, akkora sikerrel, hogy a mérkőzésvezető már az első menetben rá is számolt. Az ellenfelem még folytatta volna a meccset, az edzője azonban jobbnak látta bedobni a törölközőt.

– Mi történt a másodikon?

– A döntőben már úgy álltam ki, hogy tudtam, a családom is ott van az arénában. A tudat, hogy ők is ott vannak és szurkolnak nekem, óriási pluszenergiákat adott. Nem indult könnyen a meccs, az elején ugyanis óriási nyomást gyakorolt rám Sáfrán-Szalai Mónika, a Papp László Ökölvívó Akadémia bunyósa. Megnehezítette a dolgomat, hogy jelentős volt a testsúlykülönbség az ő javára, és ő ezt kihasználva igyekezett mielőbb kenyértörésre vinni a dolgot. Nekem azonban rendre sikerült előle eltáncolnom, és egy idő után egyre több ütést is sikerült bevinnem. Egyre kiegyensúlyozottabb lett az adok-kapok, aztán egy sikeres bal-jobb kombinációm végén az orra vére is eleredt, a mérkőzésvezető is rászámolt, majd be is szüntette a mérkőzést, így technikai KO-val a döntőt is megnyertem.

– Kinek lehetsz hálás a sikerért? Már önmagadon kívül.

– Elsősorban az edzőmnek, Tamás bának, aki elképesztő alapossággal és a sikerhez szükséges szigorral készített föl, és aki a felkészülés során is mindig lelket öntött belém. Ugyanakkor rajta kívül a családomnak, de a barátaimnak és a csapattársaimnak is, hiszen hihetetlenül sokat jelentett a számomra az a biztatás, amit tőlük kaptam.

– Gondolom, ez nagy lökést adott. Mik az álmaid, vágyaid az ökölvívásban?

– Igen, ez óriási inspirációt jelent, tehát az nem is kérdés, hogy folytatom, sőt, kettőzött lelkesedéssel folytatom az edzéseket, készülök a további versenyekre, és természetesen szeretném a címemet is megvédeni. Ugyanakkor tudom, hogy ökölvívóként nagyon sokat kell még tanulnom, nagyon sokat kell még fejlődnöm. Fontos lenne, hogy ez sikerüljön, és akkor lehetne reális az álmom, ami a sport terén nem más, mint hogy valamikor a hazámat egy Európa- vagy világbajnokságon kép­viselhessem.