Tárlat

2024.08.30. 13:46

Szlovák családok viseletkultúráját mutatja be az új kiskőrösi kiállítás – galériával, videóval

Egy érdekes kiállítás nyílt meg csütörtök este a kiskőrösi Szlovák Tájházban. A tárlat a helyi szlovák családok kultúrájának rejtett, titkolt elemeit fedi fel.

Barta Zsolt

Mit akar a férfi, és mit takar a nő? – A látható láthatatlan, ezzel a sejtelmes címmel hívták a helyi muzeológusok az érdeklődőket a kiskőrösi tájházba egy különleges tárlatnyitóra. A kiállítás a helyi szlovák családok viseletkultúrájának érdekes elemeit mutatja be. A viselet jellege, annak minősége ugyanis a történelem során a helyi társadalom hierarchiájában is elhelyezte lakosokat, a családokat. 

Dr. Filus Erika tájház, Kiskőrös
Dr. Filus Erika szlovák népviseletbe öltözve mutatja be a látogatóknak az új kiállítást
Fotó: Barta Zsolt

A Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága által meghirdetett, Tájházi kiállítások rendezése témában Kiskőrösön megszervezett képzés keretében állították össze a résztvevők azt a kiállítást, amit megnyitottak a Szlovák Tájházban. 

Maga a tájház már 1977 óta fogadta a látogatókat szinte ugyanazokkal a kiállítási tárgyakkal – fogalmazott köszöntőjében dr. Filus Erika múzeumigazgató. Most a hátsó szobában helyeztek el új viseleti darabokat a szakemberek, amelyek üzenetét, bemutatási rendszerét a továbbképzés során fogalmazták meg a kurzuson résztvevő szakemberek. A bemutató nem csak érdekes, de pénzbe se került. 

Domonyi László polgármester méltatta a jeles eseményt, hangsúlyozta, hogy Kiskőrös az elmúlt években ünnepelt. A Petőfi200 több mint egy éven át tartó megemlékezési programsorozat éppen csak véget ért, de úgy tűnik, hogy a kiskőrösiek nem tudnak leállni az ünnepléssel, amely erősíti a helyiek identitását. Majd megköszönte dr. Filus Erikának és a munkatársainak a munkáját, és az igazgatónőnek egy nagy csokor virágot nyújtott át a születésnapja alkalmából. 

Ezt követően dr. Bereczki Ibolya, a Tájházszövetség elnöke nyitotta meg a tárlatot. Hangsúlyozta, hogy a tájház olyan különleges hely ,amelyet a kiskőrösiek a magukénak éreznek, gyakran rendeznek programot itt. Szerves része a település életének, ezért is kapta meg az intézmény 2023-ban az Év Tájháza címet. Talán ez is közre játszott abban, hogy a szakmai továbbképzést éppen itt rendezték, amely jó apropót adott, hogy egy új kiállítást rendezzenek be közösen a kiskőrösiekkel a kurzus résztvevői. 

Ennek érdekessége az, hogy a XIX. századi élet ruhái láthatóak a tájházi szobában. Ismerve a korabeli beosztó és takarékos gazdák mentalitását addig hordták a ruhákat, amíg az teljesen használhatatlanná vált. Így is spóroltak a kiadással. Az, hogy a kiállított darabok ma láthatóak, az szinte egy kisebb csoda, mert sikerült felkutatni, és így megmenteni az utókor számára. A bemutatón látható az újszülött és a kisgyermekek, a serdülők ruházata, majd az eladó sorba kerülő lányok különleges szoknyái és felső ruházata. Egy kicsit be is kukucskálhat a látogató a szoknya alá is. A felnőtt lét viseleteit is megtekintheti a látogató. A különböző életkorúak alkalmi és ünnepi viseletei adnak betekintést egy letűnt paraszti társadalom értékrendszerébe, mondta az elnök asszony. 

A szalagátvágás után dr. Filus Erika mutatta be az új kiállítást. A rendezvényen közreműködött a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes. A vendégek a rendezvény után a tájházi kemencében készült kenyérlángost és hólabdát is kóstolhattak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában