Agócs Sándor: verset írni minden körülmények között muszáj

– Az egyik legrangosabb állami kitüntetésben részesült. Hogyan fogadta az elismerést? Változtatott-e valamit ez az életén?

– Nem változtatott, ugyanakkor megerősített, hogy valóban jó úton járok. Rendkívül nagy erő ez az elismerés, egyúttal rendkívül nagy megtiszteltetés. Sajnálom, hogy az édesanyám ezt már nem érhette meg, nagy elégtétel lett volna a számára.

– Több évtizedes igényes szerkesztői, illetve kiadói munkája, valamint a rendszerváltoztatást megelőző időben végzett szervezőtevékenysége elismeréseként kapta a lovagkeresztet. A felsoroltak közül melyik tevékenységére a legbüszkébb, melyik a legfontosabb önnek?

– Nem tudom szétválasztani, hiszen mindegyikben benne van az életem. A rendszerváltoztatás előtt, a rendszerváltozásért azt kellett tennünk, amit akkor tettünk. Annak idején valóban kellett némi bátorság, féltünk is, hogy mi lesz, most viszont ez a dolgom, igyekszem a legjobban csinálni. A nyolcvanas évek elején sokat jártuk az országot Lezsák Sándorral, főleg író-olvasó találkozókra, kiállításmegnyitókra, és már akkor mondta, hogy egyszer majd kiadót és nyomdát csinálunk Lakiteleken, és azt adunk ki, amit mi akarunk. Bár ezt akkor nemigen hittem, ez az álmunk azóta megvalósult, már a 354. kötetnél járunk. A kolléganőmmel, Sütőné Gulyás Évával kezdtük a kiadót, sok mindent megéltünk már a három évtized alatt.

– Harmincadik születésnapját ünnepli idén az Antológia Kiadó, amelynek ön a vezetője. Hogyan értékeli ezt az elmúlt három évtizedet? Elégedett?

– Ebből az alkalomból augusztus végén szerveztünk egy kis találkozót, de nem azért jöttünk össze, hogy magunkat ünnepeljük, hanem azért, hogy a korábbi és mostani szerzőinkkel eltöltsünk egy lazább napot, beszélgessünk, ismerjék meg a kiadót, a nyomdát, a népfőiskola új épületeit, beszélgessenek, ismerkedjenek egymással, és a nem könnyű három évtized után szervezzük meg a jövőt. Nem vagyok teljesen elégedett, mert a mai helyzetben a jövőt most is bizonytalannak látom. Ám ha mi nem is, a könyv száz év múlva is megmarad!

– A kiadó és a nyomda vezetése nagy terheket ró önre?

– Kiadó és nyomda vagyunk egy cégen belül, ez a tény már önmagában megtöbbszörözi a feladatokat, és itt naponta kell újjászületni, szinte naponta csodákra van szükség. Nekem is több szakmát meg kellett tanulnom az évtizedek alatt, hogy létezni tudjunk. Korábban azt sem tudtam, merre forog a nyomógép. A munkatársaimnak ma is sűrűn szoktam mondogatni, hogy csoda csak akkor van, ha megteremtjük. Sokszor voltunk kritikus helyzetben, bármikor feladhattuk volna, de mégsem tettük, mert ez az életünk. Ma már egyre több ismert író szeretne nálunk megjelenni, ennél nagyobb elismerés nem kell! Közben persze a fiataloknak is teret adtunk, hiszen én is nagyon örültem, amikor engem pátyolgatott annak idején Buda Ferenc, Lezsák Sándor vagy Serfőző Simon. Nem felejtettem el, mit jelent az odafigyelés, mit jelent elindítani valakit a pályán. A fiatalok közül a legtávolabbra Zsuffa Tünde jutott, jó érzés, hogy a „szaglásom” nem csalt, hiszen már a hatodik regényét írja.

– A versírásra is jut ideje?

– A versírás mellett nekem több évtizede a könyvkiadás, a könyvkészítés is igazi költészet. Minden egyes elkészült új könyv valójában egy kész vers. Olyan természetességgel az – hiszen benne van az életem! –, ahogyan feljön a nap, ahogyan minden reggel felébredek. A költészet ennyire egyszerű. Verset írni azonban minden körülmények között muszáj, főleg, ha az ember nem akar beledögleni idő előtt.

– Az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a rendszeresen olvasó magyarok aránya. Hogyan befolyásolja ez a könyvkiadást?

– A könyvkiadást sok minden befolyásolja, elsősorban a pénz. Van-e rá fedezet. De nem hiszek abban, hogy megszűnne a könyv iránti kereslet, hiszen nem ezt tapasztalom a nyomdában. Az e-könyvekben viszont nem hiszek. Elfogadom, olykor szükséges rossz, de a könyvnek lelke van, hogy is mondjam, élet van benne. Varázslatos élmény, ahogyan a hófehér papírra rákerül a betű. Fölemelő érzés, amikor egy-egy elkészült új könyvbe beleszagol az ember…

– A tartalmat és a formát tekintve ön szerint milyen a jó könyv?

– Szerkesztőként minden kézirattal egyforma alázattal és odafigyeléssel kell foglalkoznom. Ez alól nem lehet kivétel. Alázat nélkül viszont ne menjen senki szerkesztőnek, mert csak kárt okoz. Nekem látszólag könnyű a helyzetem, mert ismerem a másik oldalt, a szerzők oldalát is, tehát tudom, milyen érzékenyek, hiszen néha én is szerző vagyok. A jó könyv szerintem azzal kezdődik, hogy illik a kezembe, nem túl nagy, nem túl kicsi, nem esik szét, könnyen olvasható a betűtípus, nincs túlírva a szöveg, nincsenek benne szedési hibák. Ezek alapdolgok. A tartalmat illetően viszont egy jó könyv megnyugtat, fölemel, elvarázsol, gondolkodtat, tanít, és sokszor életet is ment! Ilyen könyveket próbálunk az olvasók elé tárni.

Névjegy

Agócs Sándor költő, szerkesztő 1957-ben született Jánoshalmán. Versei 1980-tól jelennek meg hazai és külföldi folyóiratokban, antológiákban. Eddig négy önálló verseskötete jelent meg, Forgató idő (1990), Háttér (1995), Ördöglakat a számon (2010), Lepkék a könyvtárszobában (2017) címmel. Közben „világra segített” további 354 könyvet. Munkáját több díjjal is elismerték: József Attila irodalmi díj (Cleveland, 1988), Kölcsey-díj (1994), Pilinszky-díj (1996), Márton Áron-emlékérem (2012), Balassi Bálint-emlékkard (2016), Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2020).