Nyomasztó álma ihlette Ulrich Gábor Dűne című filmjét

– Mi adta az ötletet a Dűne című filmhez? – kérdeztük a kecskeméti alkotót.

– Egy valós, de nagyon nyomasztó álmomon alapul, melynek nem volt igazi története. Azon a reggelen, amikor felébredtem, azonnal tudtam, ezt meg kell filmesítenem.

– Mennyi ideig tartott, amíg az álomból kisfilm lett?

– Egy hétvégébe telt, amíg a különböző animációs technikákkal elkészítettem a három és fél perces filmet. Ez csak az első változat volt, a hang részén ugyanis utána változtattam. Természet ihlette zajokkal és emberi hangokkal dolgoztam, de aztán egy sound designer szakember barátom, Chris Allan felvilágosított, hogy ez nagyon nem XXI. századi. Ahogyan ő nevezte, az én hangjaim a hatvanas évek technológiáját idéző zörejek, és ma már csak cikinek nevezhetőek. Feltettem neki a kérdés, segít-e nekem. A válasza igen volt. Végig ott ültem mellette a stúdióban, amíg elkészült az új hanganyag.

– Az új hangok mennyiben voltak mások?

– Az én kisfilmemben a hangok különösen fontos szerepet kapnak. A film vizuálisan nagyon erősen stilizált, figurális és nonfigurális világ közötti senki földje fogadja a nézőt. Absztrakt módon elvonatkoztató. Önálló történetet direkt módon nem mesél el, a hangok kapnak benne igazán hangsúlyt. A hangokból viszont felfejthető egy történet, melynek van eleje, közepe és befejezése. Ez adja a különlegességét.

– Mihez lehetne hasonlítani?

– A nagyfilmek közül a Saul fiához. Abban is olyan képi elemek vannak, melyek nem mondanak sokat, a hangi világgal együtt válnak teljessé. A mai képközpontú világban ez a fajta gondolkodásmód még az animációs filmek között is ritka.

– Eleve így tervezte?

– Amikor készítettem, egyáltalán nem voltak ilyen szándékaim. Azt akartam érzékeltetni, hogy az álmom mennyire nyomasztó. Ezzel a hangzásvilággal tökéletesen visszaadtam.

– A történetéről mesélne?

– Ez egy thriller. Karafiáth Orsolya tökéletesen érzékelteti a hangulatát. „A hangok, mint tanúk. Átmosódnak emlékeken és félálmokon, eldönthetetlen, valóságosak-e. Hullámzás képzelet és valóság között. Ringatózó képek az elmében, pulzáló, sötét érzések. Egy szörnyű titok a sejtjeinkben dúló szélben.”

– A kisfilmet a hangi világon túl teljesen egyedül készítette?

– Igen, ez egy szerzői film, mely a magyar animációsfilm-művészetben megszokott. Ez azt jelenti, hogy írója, rendezője ugyanaz a személy.

– A megjelenésében kik voltak még segítségére?

– Az alkotás a Kecskemétfilm Kft. és a Focusfox produkciójában jött létre, producerei Mikulás Ferenc és Muhi András, gyártásvezetője Vécsy Vera volt.

– Az elmúlt két évtizedben ön már több filmet is készített. A Dűne mennyiben hasonlítható az előzőekhez?

– Eddig is a szubkultúra részét képezték a filmjeim, de most egy még kisebb csoporthoz szólok. Ez a filmem formailag is absztrakt, nem csak a gondolkodásvilágában. De ez egyáltalán nem baj. Engem mindig a munka izgalma gyönyörködtetett, az eredmény fogadtatása csak másodlagos volt.

– Eddig hány filmet készített?

– Tizennégyet. Az elsőt húsz évvel ezelőtt, a lányom születésekor, a Dűne előttit pedig a lányom leszakadásakor, 18 éves születésnapja után alkottam. Mondhatni, egy ívet rajzoltak ki a filmjeim. Már kezdtem úgy érezni, egyre rosszabb filmeket készítek. Most a Dűne új lendületet adott.

– Tanulta a filmes szakmát, vagy adódott magától?

– Eleinte autodidakta módon dolgoztam, boldogan, felhőtlen örömmel, szabadságvággyal. Később feltámadt bennem az igény, hogy intézményi formában is megtanuljam a filmkészítést. Ez odáig vezetett, hogy egyre gyakrabban megfelelési kényszert éreztem, s ez nem tett jót a filmjeimnek. Szerencsére a Dűne mindent felülírt. Talán eljött a 2.0 korszakom, minimalista, letisztult filmet készítettem. Újra felszabadultnak érzem magam, és ezt nagyon élvezem.

– Hova sorolható a filmes szakmában az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál?

– Az Annecy-filmfesztivál egy nagyon rangos filmes megméretés. Az Oscar előszobája, innen ugyanis a legjobb alkotások bekerülhetnek az Oscar-jelöltek közé. A Dűnét a műfaji határokat feszegető filmeket tartalmazó Animáció határok nélkül kategóriába válogatták be. Reálisan látva, csekély az esélyem arra, hogy a film eljusson az Osca­rig, de mindenképpen ez az első lépcsőfok. A kategóriába tíz filmet válogattak be. Az eseményt idén online tartják meg, a korábbi években többször is személyesen vettem részt a franciaországi városban a neves filmes seregszemlén.

– Korábbi filmjei is eljutottak az Annecy-filmfesztiválig?

– Igen, több is.

– A Dűne más filmfesztiválon bemutatkozott már?

– Nagyon nagy esélye volt, hogy a Berlini-filmfesztivál filmjei közé beválogassák. Ami szintén nagy elismerés lett volna, hiszen e rangos fesztiválon csak nagyon kevés animációs film kap helyet. Az utolsó rostán estem ki, ami így is nagy elismerés volt a számomra.

– Ön nemcsak filmes szakember, elismert képzőművész is. E téren milyen korszakát éli?

– Elsősorban képzőművész vagyok, immár harminc éve. Grafikákat készítek, de néhány éve a szobrászat is magával ragadott, ezen belül is az acélszobrászat. A karantén sajnos most nem teszi lehetővé a fémmegmunkálást a külső műhelyben, így marad a grafika és a tanítás.

– Jelenleg hol tanít?

– A tanítás is fontos része az életemnek. Az elmúlt években több felsőoktatási intézménybe hívtak előadónak, öt éve a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanítok filmes szakon. Nem idegen számomra a digitális oktatás, korábban is tartottam a világhálón a kapcsolatot a tanítványaimmal. Most érzem igazán, hogy a tanítványaim nemcsak szakmailag számítanak rám, hanem érzelmileg is. Érzem rajtuk, hogy a járvány miatt a biztonságot is keresik a konzultációk során. Számítanak rám, mint egy bátyra vagy egy barátra.