Kisfia születése után kapott komoly színházi feladatokat

Amikor 2015-ben Latabár-díjat kapott a színház évadzáró gáláján, mindenki tudta, hogy Märcz Fruzsina lesz a díjazott, csak a színésznő nem. Meg is lepődött rendesen. A legutóbb kapott elismerés ünnepélyes átadását a Bajor Gizi Színészmúzeumban tartották. Hogy készült erre az alkalomra? – kérdeztük a színésznőt.

– Egészséges izgalommal, mivel számítottam rá, hogy meg lesz adva a módja az egész ceremóniának. Ezt a díjat legtöbbször Domján Edit születésnapján, december 17-én adják át, és ha a díjazott éppen játszik, akkor a színpadon, az előadása előtt vagy után, tapsrendkor nyújtják át számára. Nekem aznap nem volt előadásom, így kaptam meghívást a színészmúzeumba. Tudtam, hogy ugyanott átadják az Ivánka Csaba-díjat, valamint a négy Aase-díjat, arra viszont nem számítottam, hogy minden díjazottat egyenként bemutatnak, hogy vetítenek kisfilmet az előadásainkból. Igazi ünnepben és ünneplésben volt részünk, ami miatt zavarban is voltam. Nem beszélve arról, hogy a többi díjazott kolléga nálamnál jóval régebb óta tapossa a deszkákat. Egyrészt kicsinek éreztem magam mellettük, másrészt élmény volt és nagy megtiszteltetés velük díjazottnak lenni.

– Vidéken játszó tehetséges fiatal színésznőként ismerték el a művészetét. És tényleg, a kecskeméti az ötödik vidéki színház, ahol dolgozik. Nem vágyik budapesti társulathoz?

– Még nem jött el az ideje. Szakmailag van még hova fejlődnöm, és erre egy vidéki színház a lehető legjobb hely. Való igaz, hogy a színészek gyakran orientálódnak a főváros felé, hiszen ott van lehetőség úgy színházat váltani, hogy nem kell más városba költözködni, teljesen új életet kezdeni. A vidéki színész, ha színházat vált, többségében lakhelyet is váltania kell. Ugyanakkor minden eddigi vidéki társulatomban láttam már olyan kollégát, aki olyan régóta van egyazon helyen, hogy az már nem tesz neki jót. Emiatt a gyerekem apjával, a szintén színész Zayzon Zsolttal mindig volt bennünk egy egészséges vágy arra, hogy továbbmenjünk, fejlődjünk, nézzünk szét az országban. Van egy kisfiunk, aki Kecskeméten kezdte az óvodát, és egyelőre miatta sem szeretnénk nagyot váltani. Játszom egy előadásban, az Átriumban, amelyben Cserháti Zsuzsa életét dolgoztuk fel, harmadmagunkkal. Ez teljesen kielégíti azt az igényemet, hogy Budapesten is megmutassam magam.

– Kecskeméten 2017-ben kezdte harmadik évadát, egyébként tizedik éve van a pályán. Hogy érzi magát?

– Jól. Ott tartok, ahol tíz éve szerettem volna, hogy tartsak, most ilyenkor. A pályám elején pontosan tudtam, hogy nem az első színészi éveimben játszok majd nagy szerepeket. Magas termetem, mély hangom nem a finom, naiv karakterek megformálására hivatott. Tisztában voltam vele, hogy harminc fölött kezdek majd beérni az alkatomhoz passzoló szerepkörbe. Ehhez képest kicsivel korábban megtaláltak az igazán komoly feladatok, mint ahogy vártam, rögtön a kisfiunk megszületése után. Ez persze kihívás volt, és örültem neki. Kecske­méten nagyon meg vagyok becsülve. Cseke Péter igazgató igazán remek, a szakmai fejlődésemet szolgáló feladatokat oszt rám. Ez nagy kiváltság, és az én generációmban csak kevesen mondhatják el magukról.

– Az első két kecskeméti évadában négy-négy előadásban lépett színpadra, válogatott jó szerepekben. Volt kedvence?

– Minden feladatot nagy örömmel, színészi odaadással éltem meg. Ha mégis ki kell egyet emelni, az Nelli, Barta Lajos Szerelmében. Ez volt az első kecskeméti szerepem, és remek rendezővel, remek csapattal dolgozhattam együtt. Mindenkihez illet az a szerep, amit kapott, tényleg egy családdá váltunk a próbafolyamat során, szó szerint idilli volt az egész. Szuper volt megélni, és gyorsan el is jött az utolsó előadás, amin keseregtünk is egy kicsit. Alapjáraton van bennem egy élj a mának életérzés, azt kedvelem és élvezem, amit éppen ad az élet. Éppen ezért nincs is kifejezett szerepálmom, viszont amikor megtalál egy jó szerep, azt próbálom megbecsülni, lubickolni benne, amennyire lehet. A tavalyi évadban három nagy feladatom is volt: Olivia a Vízkeresztben, Szofja Jegorovna a Platonovban, és Lujza Miller az Ármány és szerelemben. Gyönyörű szerepek, amiket csak imádni lehet.

– És a mostani évadban?

– Jelenleg Toinette a nagy kedvenc, a Képzelt betegből. A darab első, Mohácsi János-­verzióját pályakezdő színészként, Pécsett láttam. Ebben Herczeg Adrienn alakította Arganék szolgálóját. Irigyeltem tőle ezt a szerepet, vágytam eljátszani. Amikor Rusznyák Gábor főrendező tavaly elmondta, hogy Kecskeméten is lesz ez a darab és engem választottak Toinette szerepére, madarat lehetett volna fogatni velem. Kezdettől fogva úgy álltam hozzá, hogy minden pillanatát szeretném kiélvezni, és ez így is történik.

– Az apró örömök híve?

– Abszolút. Annak örülök, ami van, és ez nemcsak a szakmai dolgokra, hanem a családomra is igaz. A gyereknevelés, a hétköznapok nem arról szólnak, hogy minden pillanatban boldog az ember. Mégis, mindennap tudok boldog, valamiért hálás lenni. Például rácsodálkozom, milyen nagy már a fiam, miben fejlődik. Ettől képes vagyok feldobódni, és tényleg jól lenni.

Ugrás a mély vízbe

Az évad második felében Fruzsina lesz még királyné az Übü királyban, és színészfeleség Molnár Ferenc Testőrében. Mitől lesznek majd Märcz Fruzsiná-sak az általa megformált karakterek? – kérdeztük a színésznőt. Még nem tudom, mindkét szerep ugrás lesz a mély vízbe – válaszolt. Az Übü királyt rendező Hegymegi Mátéval még nem dolgozott együtt. Viszont nagyon kíváncsi rá, mivel rendezőként az első mozgásszínházas osztályban végzett, ráadásul a darab is abszurd, nehéz anyag. A Testőrben a feladat nagysága lesz kihívás, mivel lényegében a két főszereplő játssza végig. Kocsis Pál lesz a partnere (szerepe szerint pedig a színészférje), akivel szeret együtt dolgozni.