Útinform

2 órája

Itt dolgoznak az utakon pénteken Bács-Kiskunban

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani pénteken Bács-Kiskunban.

Baon.hu

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást péntekre vonatkozóan.

útinform, közlekedés, munkálatok
Illusztráció
Fotó: shutterstock.com 

 

Gyorsforgalmi utak:

Az M5-ös autópályán 

- burkolatfelújítási munkákat végeznek a Szeged felé vezető oldalon a 49-es és az 57-es kilométer között. A forgalmat a belső sávra, illetve a szemközti oldal belső sávjára terelik át. Fontos, hogy aki Budapest felől jön és az 53-as kilométernél, az Örkény csomópontban akar kihajtani, az maradjon a saját oldalán, mert csak onnan érhető el a kihajtó. A korlátozás a Budapest felé vezető oldalt is érinti, ott a külső és a leálló sávra terelik a járműveket.

- A 67-es kilométernél a Lajosmizse csomópontban aszfaltoznak, ezért a Budapest felé vezető oldalon sem le- sem felhajtani nem lehet, illetve a pihenőbe sem lehet behajtani. A terelőutat az 5-ös főút felé jelölték ki, amit sárga táblák jeleznek. 

- a Budapest felé az M44-es autóút építéséhez kapcsolódóan lezárták a 74-es kilométernél a Kecskemét-észak csomópont lehajtóágát. Az ellenkező, Szeged felé vezető oldalon pedig a le- és felhajtóágat is lezárták. 

- A szalagkorlátot szerelik a 131-es és a 138-as kilométer környezetében, a vízelvezetőt javítják a 114-es km-nél Budapest felé, illetve burkolat hézagait öntik ki a 162-es km után Röszke irányába. Mindhárom munka sávlezárással jár.  

Főutak:

Az 53-as főúton, Soltvadkert határában, a 36-os kilométernél lévő vasúti átjárót építés miatt lezárták. A forgalmat ideiglenes terelőútra irányítják. 

Az 54-es főúton, Kecel térségében karbantartási munkákat végeznek napközben. Az 57-es kilométernél félpályás korlátozást vezetnek be.

Az 512-es főúton, Kalocsa elkerülő szakaszán körforgalmat építenek. A 3-as kilométernél a fél útpályát lezárták, jelzőlámpa szabályozza a forgalmat. 

Alsóbbrendű utak:

Bács-Kiskun vármegyében, a Kunszentmiklós nyugati határában lévő vasúti átjárót felújítják. A 34-es kilométernél a járműveket a helyben kiépített terelőútra irányítják. 

Kamionstop:

A kamionstop hétvégén október 26-án, szombaton este 10 órától 27-én, vasárnap este 10 óráig lesz érvényben. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában