3 órája
Tűzvész és pestis is többször pusztított Kecskeméten
Kecskemét több évszázados történelmének számos olyan kiemelkedő eseménye volt, melyek nagyban meghatározták jövőjét. A Múltidéző sorozatunkban legutóbb Kecskemét török hódoltságban töltött időszakát elevenítettük fel. Voltak évtizedek, amikor pestis és tűzvész pusztított, emiatt is sokat szenvedett a város lakossága.
A múltat ezúttal is a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban megjelent múltidéző írásunk alapján idézzük fel, forrásként Kecskemét – Város az aranyhomokon Magyarország közepén című könyvet vettük alapul. Az illusztrációkat Sebestyén Imre gyűjtő hagyatékában lévő képeslapokból válogattunk. Két képeslapot mutatunk be a Szentháromság szoborról, mely a pestis pusztítására emlékeztet.
Fotó: Sebestyén Imre hagyatéka
Pestis pusztított
1739–40-ben hatalmas pestisjárvány pusztított Kecskeméten, ekkor nyitották meg például a Szentháromság temetőt. Kecskemét lakossága gyakran állt tehetetlenül a gyorsan pusztító járványos betegségekkel szemben. A Kelet felől behurcolt pestis a 17. században nemegyszer sújtotta a várost, a legtöbb halálos áldozatot a 18. század első felében követelte.
A legkegyetlenebb és egyben az utolsó nagy pestisjárvány, a „fekete halál” 1739-40 közt tartotta rettegésben Kecskemétet. Több hónapon át szedte áldozatait, egész utcák néptelenedtek el. Rémület uralta a várost. Minden éjjel temettek. Ha nem volt koporsó, tízesével-húszasával zsákokban, közös sírba. Két új temetőt is nyitottak, a református Ótemetőt, valamint a katolikus Szentháromság temetőt. Az akkor húszezernyi kecskeméti lakosnak mintegy harmada halt meg, szám szerint 3959 katolikus és 2011 református.
Szobrot állítottak
A pestis levonulása után az elnéptelenedett házakat a városi hatóság lezárta. A járvány 1740. szeptember 14-én a szentkereszt felmagasztaltatása napján szűnt meg. A ragályos pestistől való megszabadulás emlékére a katolikusok a város öt bejáratánál – a Budai, a Kőrösi, a Halasi, a Vásári és a Csongrádi utcánál – keresztet állítottak, ahol később évente körmenettel emlékeztek a szörnyű tragédiára.
Fotó: Sebestyén Imre hagyatéka
Az egész lakosság nevében pedig 1742-ben felállították a Szentháromság-szobrot. A fogadalmi emléket Conti Lipót Antal pesti kőfaragó készítette. A szobor latin nyelvű feliratai is a járványra emlékeztetnek: „Kecskemét mezőváros lakosai kegyes fogadalomból emeltették a ragályos dögvésztől megmenekülésük emlékére.”
Tűzvészek sem kímélték a várost
A várost az elmúlt évszázadok során számos elemi csapás – földrengés, tűzvész, szélvihar, belvíz – is érte. A lakosság és a város vezetése folyamatosan arra törekedett, hogy a lehetőségekhez mérten felkészüljön erre, kivédje.
A legtöbbször a tűz végzett pusztításokat, hatalmas károkat okozva. A város történelmének legkiemelkedőbb tűzvésze 1794-ben volt, összességében közel ezer ház vált a tűz martalékává. Már folyamatban voltak az újjáépítések, amikor a következő év novemberében ismét felcsaptak a lángok. Ekkor pusztult el a mai kerámiastúdió előtti temetőben álló Belső Boldogasszony-kápolna, és innen a tűz a Budai kapu irányába több mint ötszáz házat és tizenkét malmot hamvasztott el.
További nagy tűzvészek is nagy károkat okoztak. Nagy tűzvész tombolt 1678-ban, amikor leégett a fél város. 1718 márciusában öt napon belül 500 ház és 14 malom pusztult el a Budai kaputól a Csongrádi kapuig terjedő sávban. Kilenc évvel később, 1727 februárjában újabb száz ház tűnt el a főtértől a Csongrádi kapuig. Tűzvész volt 1765 májusában is a Vágókapu környékén. A viharos erejű szél által gerjesztett tűz száz házat és egy malmot pusztított el. A sort folytathatnák az 1812-es, 1813-as, 1818-as és 1819es tűzvésszel, amikor alkalmanként 60-70 ház, több malom és egyéb intézmény égett le.
