2024.09.10. 08:17
Rendszámtáblacsere: a NAV ellenőrei buktatták le a Hetényi pihenőhelyen
Lecserélte a teherautója rendszámtábláját az a férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hetényi pihenőhelyen állítottak meg.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az ellenőrök egy ideiglenes rendszámú teherautóra lettek figyelmesek Bács-Kiskun vármegyében. Az ideiglenes rendszámtábla használatára szigorú szabályok vonatkoznak: meghatározott, hogy ki mikor használhatja, milyen gépjárműre helyezhető fel, kik jogosultak igényelni, valamint a használatához munkaviszonyban kell állni a jogosult használóval. A pénzügyőrök a NAV adatbázisából a sofőr munkaviszonyát is ellenőrizték, amely során kiderült, hogy nem alkalmazottja a rendszám tulajdonosának, illetve a gépjármű utasteréből előkerült a gépjármű eredeti (érvényes) forgalmi rendszámtáblája. A sofőr elmondta, hogy azért cserélte fel az egyedi azonosítókat, mert a jármű eredeti rendszámtábláihoz nem tartozott útdíjfizetés, az ideigleneshez pedig igen.
Az ellenőrzéskor felmerült az egyedi azonosítójellel visszaélés bűncselekmény gyanúja, ezért a járőrök értesítették a rendőrséget.
A NAV foglalkoztatott bejelentésének elmulasztása miatt indított eljárást, amely jogsértés miatt akár több százezer forint pénzbírság is kiszabható.
A NAV felhívja a figyelmet, hogy a 326/2011. (XII.28.) Kormányrendelet tartalmazza, hogy kinek, milyen céllal adható ki ideiglenes rendszámtábla, mely szabályokat a NAV is jogosult ellenőrizni, szükség esetén akár a rendszámot, illetve a hozzá tartozó indítási naplót is bevonni és az ezzel kapcsolatos visszaéléseket megakadályozni. Aki egyedi azonosító jelet (pl. rendszámtáblát) eltávolít vagy meghamisít bűncselekményt követ el.