Kilencven éve történt a dunapataji templom elhúzása

Schill Tamás Péter néprajzos muzeológus, a Pataji Múzeum vezetője két évtizede kutatja a templom történetét, a témában már több kisebb írása is megjelent, de szeretné a jövőben közreadni, amit eddig megtudott. Alább az évfordulóra emlékezve az ő segítségével mutatjuk be a dunapataji katolikus templom építésének történetét, a templomelhúzást, valamint Möller Károly életét.

A török időktől reformátusok lakták Patajt

Pataj mezőváros 18. százada döntő volt a település népesség és a településkép kialakulása szempontjából. A kis Duna menti mezőváros soha nem tartozott az érsekséghez, hanem más földesurak, a távoli Tétényben lakó Paksy leszármazottak, a Száraz és Rudnyánszky családok tulajdona volt a város. Az érsekséghez azonban dézsmaszolgáltatásaikkal, de főleg jelentős pusztabérleteikkel szorosan kötődtek. Lakosaik a török időktől fogva reformátusok, akikhez a 18. század elején kezdtek katolikusok jönni. A katolikusok megtelepülését maga a katolikus földesúr (Száraz György) nem, az érsekség annál inkább támogatta. 

A katolikusok nem tudták visszaszerezni a gótikus kegyhelyet

A 18. század közepén a maroknyi katolikus sikertelenül próbálta visszaszerezni a 16. században reformátussá vált, nagyméretű, gótikus templomot. Miséiket szerény körülmények között, egy vályogfalú házban voltak kénytelenek megtartani és a plébános is hasonló körülmények között élt. Patajon nem voltak komolyabb vallási összetűzések (mint az ország más részein), azonban így is számos súrlódás volt, illetve a templom és plébánia kérdése állandó vita tárgya volt. 

A kocsmával átellenben épült az új templom

Még nem tisztázott egyértelműen, hogy milyen tényezők hatására, de a településen 1763-ban katolikus templom és plébánia épült a korban fontos helyen: a város központjában a kocsmával szemben. Levéltári kutatásból az derült ki eddig, hogy a város földesura, báró Rudnyánszky József nagyon szorgalmazta, támogatta és nyomon követte az építkezést. Nyugvópontra akkor juthatott a templomok ügye, amikor a katolikus templom felépítése után a református templomhoz 1773-ban, érseki közbenjárással és királyi engedéllyel, torony épült.

Szaporodtak a hívek, kicsi lett a Isten háza

A szaporodó katolikusság számára a 20. század első harmadában mind égetőbb probléma lett a 18. századi templom kis befogadó-képessége. A korabeli dokumentumok szerint a bővítés anyagi forrásait nagy igyekezettel próbálták előteremteni és talán az sem véletlen, hogy a kivitelezésre végül a két világháború közötti időszak nyugalmas periódusában, az 1930-as években került sor. 

Görgőkön gurították a szentélyt

Több templom-bővítési javaslat közül végül Möller Károly ötletét valósították meg, amelynek kivitelezésére két helybeli kőművesmestert, András Károlyt és Arth Jánost kérték fel. Az 1934. augusztus 25-én végrehajtott technika lényege az volt, hogy a templom szentélyét pár sor tégla elbontásával leválasztották a templomhajóról, majd a szentélyt „ráültették” egy görgőkkel ellátott sínrendszerre és csigás erőátviteli szerkezettel ráhúzták az előre elkészített új vasbeton alapra. Az így keletkezett közel 10 méteres távolságot felfalazták és boltozattal látták el. Az elhúzás egy napot vett igénybe, amelyen számos előkelőség és szakember megfordult. 

Szenzáció volt Magyarország első épületelhúzása

A korabeli újságok pedig szenzációként, több esetben látványos képpel együtt számoltak be Magyarország első épületelhúzásáról. Möller Károly a templom mellé egy alkalmi tribünt is építtetett, hogy az elhúzást kényelmesen tudják nézni az érdeklődő szakemberek, egyházi méltóságok. A „kettévágott” templomról számos fotó, az elhúzás aktusáról rövid filmfelvétel is készült, ezek mind kultúrtörténeti ereklyék erről az egyedülálló vállalkozásról. (1943-ban hasonló technológiával „húzták el” a Budapest I. kerületben található Krisztinavárosi Havas-Boldogasszony plébániatemplomot.)

Möller Károly életútja sajátos „magyar” történet

Möller Károly építész életútja, majd halála, sajnos, sajátos „magyar” történet. Édesapja Möller István, 1882-ben kikeresztelkedett zsidó, a 19. század végén kibontakozó műemlékvédelem „atyja”. Az építész, szakíró fiát azonban inkább az újítások érdekelték és számos tanulmányt, könyvet írt a modernitás szellemében, valamint folyamatosan külföldre utazott, hogy lássa az új építészeti megoldásokat. Számos könyvet írt és adott ki építészet témakörben, Építési zsebkönyv című munkája nagyon jelentős volt, több kiadást is megért. Először apjánál helyezkedett el, majd önálló építészeti irodát vezetett, ahol nemcsak budapesti épületeket terveztek, hanem az egész országban dolgoztak. Főleg apjával együtt, de egyes esetekben, illetve apja halála után önállóan is dolgozott a Kalocsai Érsekségnek. Nevéhez fűződik az akasztói templombővítés, továbbá a hartai és újteleki  templomok tervezése. A dunapataji templom 1934-es elhúzása szakmájának egyik csúcspontja lehetett, bár ekkor még csak 40 éves volt. 

Fiával és lányával együtt lőtték agyon

Két lányát új szellemiségű gimnáziumba íratta be. Nürnberg bombázásakor a Magyarországra pihenés céljából küldött rokon gyermeket szentendrei házában szállásolta el. A háború utolsó napjai azonban tragikusak lettek a családja számára. Az eddigi információk szerint a Budán előrenyomuló orosz csapatok feleségét és nagyobbik lányát elvitték, akik azóta sem kerültek elő. Möller Károlyt, 13 éves Miklós fiát és 15 éves Julianna nevű kisebbik lányát pedig budai villájuk udvarán agyonlőtték. Pár nap múlva a harcok véget értek Budapesten. Hagyatékának egy része a házuk födémébe került betöltésre és csak az utóbbi évtizedekben egy beázás javítása közben került napvilágra és került közgyűjteménybe. Így maradt fenn a pataji katolikus templom bővítésének tervrajza is, amit 1934 áprilisában készített.