2 órája
Utolsó ülését tartotta a vármegyei közgyűlés – galériával
Érsekcsanádon tartotta az önkormányzati ciklus utolsó ülését a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata. A közgyűlésen elhangzott: az elmúlt öt évben konstruktív munka zajlott a vármegye fejlesztése érdekében.
Érsekcsanád azon kevés kistelepülés közé tartozik, ahol az elmúlt évtizedben nőtt a népesség – jelenleg mintegy háromezren élnek itt. Erről Felső Róbert polgármester beszélt a közgyűlési tagoknak, bemutatva a nem csak lélekszámban gyarapodó Duna menti falut. Mint kiemelte, a magas születésszám nem független attól, hogy az itt élők erősen vallásosak – összesen 14 különböző felekezet működik a településen – és ebből fakadóan sok a nagycsalád, különösen a nazarénusok között – olvasható a vármegye sajtóközleményében.
A vendéglátói bemutatkozást követően Rideg László elnök számolt be a két közgyűlés között történtekről. Kiemelte: augusztus 15-tel különleges gazdasági övezetté nyilvánították a Paksi Atomerőmű területét, és az onnan befolyó helyi adóbevételek 37,5 százaléka Bács-Kiskun vármegyébe kerül a jövőben. Ennek 3 százalékát a vármegye önkormányzata bérre, 17 százalékát saját fejlesztésekre, 80 százalékát pedig a kormányrendeletben rögzített 29 település fejlesztésére kell fordítani – a korábbi Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács területén.
A napirendi pontok elfogadását követően Horváth Roland Károly ellenzéki frakcióvezető köszönetét fejezte ki az elmúlt 5 év konstruktív közgyűlési munkájáért. Hasonlóan fogalmazott dr. Skribanek Zoltán, a Fidesz-KDNP képviselőcsoport vezetője, aki hangsúlyozta, a politikai kultúra íratlan szabályait betartották a közgyűlésben, amely így a „béke szigete” lehetett ebben a ciklusban.
Érsekcsanád ajándékcsomagja mellett ezúttal a vármegye önkormányzatának ajándékát is átvehették a képviselők: Bács-Kiskun legjobb rosé és vörös bora mellett egy csomag „boldog lisztet”, egy Petőfi érmét és egy pólót.
A hagyományoknak megfelelően Rideg László elnök és a vendéglátó polgármester, Felső Róbert elültettek egy fát, amely a helyi szabadidőparkban kapott helyet.
Érsekcsanádon tartották a vármegyei közgyűlést
Fotók: Beküldött fotó