Baon podcast

2024.08.28. 06:50

Nagytakarításon esik át a kecskeméti főtér – podcast

Boros Gábor, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (KVÜ) ügyvezetője beszélt a Rádió 1 Gong Téma című műsorában a Kecskemét területét érintő nyárvégi munkákról, illetve a hőségriasztás alatt ellátott feladatokról. Egyebek mellett nagytakarítást tart a KVÜ Kecskemét főterén a fesztiválszezont követően.

Horváth Péter

Az idei nyár bővelkedett a hőségriadókban, jelenleg is másodfokú figyelmeztetést rendeltek el. Boros Gábor elmondta, hogy ilyenkor naponta végzik a közutak portalanítását 10 és 18 óra között. Jelenleg két nagyteljesítményű locsolóautóval látják el ezt a feladatot, némileg hűtve a város főbb útvonalainak aszfaltját. Mint Boros Gábor fogalmazott, tisztában vannak azzal, hogy ez csak ideiglenes megoldás, de sokat javít a közérzeten. A portalanítás mellett két párakaput folyamatosan üzemeltetnek a járókelők számára a Kossuth és a Deák téren. Boros Gábor arra kérte a lakosokat, hogy felfrissülésük érdekében inkább ezeket használják, ne a szökőkutakat. Utóbbiban ugyanis kezelt víz van, tehát nem alkalmasak erre. Az ügyvezető elmondta, hogy városszerte 25 szökőkutat üzemeltetnek, melyek nem csak látványelemként funkcionálnak, hanem a hőérzetet is javítják. Ezek mellett 35 darab ivókutat működtet a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft., melyek használatát javasolta Boros Gábor. Kiemelte, hogy ezekből természetesen emberi fogyasztásra alkalmas ivóvíz folyik, és az ivókutak állapotát rendszeresen ellenőrzik.

Boros Gábor
Boros Gábor, a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. (KVÜ) ügyvezetője 
Fotó: Rádió 1 Gong

A város növényeit is rendszeresen locsolják

Az ügyvezető elmondta, hogy a növények is nehezen viselik a hőséget. Az állapotuk fenntartása nagy kihívás a KVÜ-nek. 53 öntözőberendezés működik a városban teljes kapacitással azért, hogy az ágyásokba telepített növényeket megfelelően ellássák vízzel. Az új ágyások kialakításakor, ahol lehetett csepegtetőrendszert telepítettek, ami a leghatékonyabb megoldás, mert célzottan a növény gyökeréhez juttatja el a vizet. Ahol nincs öntözőrendszer, ott négy öntözőautó látja el folyamatosan vízzel a növényeket és a facsemetéket.  A gondozásukban lévő több mint 6 ezer facsemete – melyből mintegy 1000 friss telepítés – vízellátását öntözőzsákokkal biztosítják. A 75 literes zsákokban folyamatosan pótolják a vizet. A zsákokból körülbelül 10-12 óra alatt folyik ki a víz, melynek előnye, hogy a teljes vízmennyiséget elnyelik a fák, és nincs elpárolgás.

Balesetveszélyessé válhatnak a kiszáradt fák

Boros Gábor hozzátette, hogy az elmúlt években olyan méretet öltött a légköri aszály, hogy minden erőfeszítés ellenére sok fa kipusztult, nem csak a csemeték, hanem a termetes fák közül is. Az ügyvezető kiemelte, hogy folyamatosan dolgoznak munkatársaik, de még így sem biztos, hogy mindenhova elérnek, ezért nagy segítség a lakosok részéről, ha a közelükben facsemetét látnak, azt egy vödör vízzel megöntözik.

Boros Gábor arról is beszélt, hogy az időjárásnak köszönhetően évről évre egyre több a kiszáradt fa. Ezek balesetveszélyessé válhatnak, ezért kivágásuk szükséges. Boros Gábor hangsúlyozta, hogy a fakivágás minden esetben engedélyhez kötött, és pótlásuk kötelező. Kiemelte, hogy Kecskemét elkötelezett a faállomány védelme mellett, ezért csak rendkívül indokolt esetben kapnak engedélyt fakivágásra. 

A kivágást faápolási szakmérnök irányítja. 

Annál a fánál, melynél esély van rá, hogy újraéled, kivárják a tavaszi rügyfakadást, illetve vizsgálatokat kezdeményeznek a megmenthetőséggel kapcsolatban. A kivágott fákat az őszi időszakban pótolják. Azonban a gyökereket nem minden esetben tudják eltávolítani  a közműhálózat miatt, ezért nem mindig ugyanoda ültetnek fát, ahonnan korábban eltávolították. A helyet és a fajtát a városi főkertész írja elő.

Nem ajánlják a fű tarra vágását

Mintegy kétmillió négyzetméter füves területet is nyírnak rendszeresen, mindezt kategóriánként eltérő gyakorisággal és ütemezetten végzik. A szárazságban az ökológiai szempontok felülírják az ütemtervet: most nem ajánlott a fű tarra vágása. Vannak területek, ahol nem nyírják a füvet, csak ott, ahol a locsolás megoldott, illetve ahol gyomnövények és parlagfű nőtt ki.

Boros Gábor felhívta a lakosság figyelmét az ingatlantulajdonosok kötelességére. Egy helyi rendelet értelmében ugyanis az ingatlantulajonos köteles a zöldfelület fenntartását, kaszálását, gereblyézését elvégezni a telekhatártól számított négy méterig. Ellenkező esetben a jegyző bírságot szabhat ki.

Az ügyvezető arról is beszélt, hogy a fesztiválok végeztével nagyobb takarítást végez majd a KVÜ. A nyáron már megtisztult a Református Újkollégium előtti sétány, és ezt folytatják, a Szabadság tér idén megújult parkjai körüli térkövet tisztítják meg a KVÜ munkatársai.

Pénteken és szombaton a Rádió 1 Gong körforgalmán végeznek karbantartási munkálatokat. A forgalom az egyik sávban folyamatosan biztosított lesz, de aki teheti, válasszon alternatív útvonalat – mondta  Boros Gábor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában