Díj

2024.07.06. 21:27

Kalocsai orvosokat, egészségügyi dolgozókat tüntettek ki – galériával

A kalocsai Szent Kereszt Kórházban megrendezett magyar egészségügy napi ünnepséget követően az anyaintézmény, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház is megtartotta a Semmelweis-napi rendezvényét, amelyen kalocsai egészségügyi dolgozóknak is elismeréseket adtak át. A kalocsai intézményt Tóth-Szivós Etelka, a Szent Kereszt Kórház vezetője és dr. Tóth Norbert orvosszakmai vezető képviselte.

Zsiga Ferenc

A kitüntetések átadásakor kalocsai intézményt illetően elhangzott: a Belügyminisztérium központi ünnepségén a belügyminiszter az életműdíjnak számító Batthyány-Strattmann László-díj  miniszteri elismerésben részesítette id. dr. Feke Gyula főorvost. 

Semmelweis-nap, Kalocsa
A kalocsai egészségügyi dolgozóknak is elismerést adtak át
Fotó: Zsiga Ferenc

A dr. Gondos Miklós vármegyei intézményvezető felterjesztésében foglaltak szerint: Feke Gyula 1976. október 25-én általános orvosi képesítést szerzett a Szegedi Tudományegyetemen „summa cum laude” minősítéssel. 1982-ben belgyógyászati, 2002-ben kardiológiai szakvizsgát, 2015-ben diabetológiai és 2017-ben felnőtt transtorakális echokardiográfiai licencvizsgát szerzett. 1976 októberétől dolgozik a kalocsai kórházban, 1982-től a belgyógyászaton. Mint elhangzott: szakmai érdeklődése a kardiológián belül a kardiológiai és diabetológia határterületeire, a szívelégtelenségre, az ambuláns kardiológiai rehabilitációra, az echokardiológiára, hipertóniára és az utóbbi években a digitalizáció az egészségügyben témakörre terjed ki. Id. dr. Feke Gyula több évtizede vesz részt aktívan a rezidens orvosok képzésében, melynek köszönhetően több orvos az ő segítő munkájának, pártfogásának köszönhetően választotta a kalocsai kórházat munkahelyéül.

Az ünnepségen főorvosi előléptetésben részesült a Kalocsai Szent kereszt Kórház Sürgősségi Betegellátási Osztálya osztályvezetője, dr. Hum Zsigmond. Kiváló Kórházi Dolgozó címben részesítették Zsinkáné Rideg Anitát, Kiváló Ápoló elismerést kapott Lakatosné Tótyik Ildikó, Kiváló Asszisztens lett Tóth Helga, kiváló előadó-ügyintéző elismerést vehetett át Tóthné Sztankó Edit.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában