Programok

2024.07.05. 12:00

A helvéciai diákok együtt táboroztak a testvértelepülések fiataljaival – galériával

Véget ért a 14. Kárpát-Medencei Diáktábor, melynek a házigazdája idén Helvécia volt. Mintegy 30 magyar ajkú diák töltötte együtt az idejét, játszottak, kirándultak és jókat beszélgettek.

Sebestyén Hajnalka

A Kárpát-Medencei Diáktábor mottója: nyelvében a nemzet. A programban a helvéciai és testvértelepüléseken működő iskolák tanulói vesznek részt minden évben. Idén az erdélyi Csikkarcfalváról és a szlovák Zétényből érkeztek gyerekek, kísérőikkel. Helvéciát, mint mindig, most is mindkét intézmény, a Wéber Ede és a Feketeerdői Általános Iskola fiataljai együtt képviselték.  

diáktábor, testvértelepülés, Helvécia
A helvéciai diákok együtt táboroztak a testvértelepülések fiataljaival
Fotó: Sebestyén Hajnalka

Dobosiné Deák Ágota, a Wéber Ede iskola pedagógusa vállalta magára a tábor főszervezését. A programokat, és a vendégek elszállásolását, a vendéglátást ezúttal is a helvéciai önkormányzat finanszírozta meg. 

Dobosiné Deák Ágota elmondta: idén is törekedtek arra, hogy minél szélesebb programkínálat színesítse az itt töltött négy napot. A mintegy harminc fiatalt minden nap más-más kikapcsolódás, feltöltődés várta, a legtöbb programelem azonban kapcsolódott a hungarikumokhoz. 

A helvéciai látnivalókon túl jártak Kecskeméten a rajzfilmstúdióban, a Magyar Népmesék „otthonában”, megtekintették a hírös város nevezetességeit. Egy napot Budapesten töltöttek, jártak az állatkertben és a Csodák Palotájában, és buszos városnézés keretében csodálhatták meg a főváros nevezetességeit és a Dunát. Felkeresték Lakiteleken a Hungarikum Ligetet, ahol többek között a Hungarikumok csarnokát is megtekintették, megismerve általa a kiemelkedő, magyarságot hirdető értékek teljes palettáját. Mindezek mellett sok-sok játék, vetélkedő is színesítette a tábor programját. A gyerekek a négy nap alatt össze is barátkoztak.

A külföldi vendégek Kecskeméten kollégiumban töltötték az éjszakákat, de minden este Helvécián meleg vacsora várta őket a Petőfi Sándor Művelődési Házban. A csütörtöki záróesten ismét találkozhattak a gyerekek Balogh Károly polgármesterrel, aki röviden bemutatta számukra Helvéciát és örömét fejezte ki, hogy ismét vendégül láthatták őket és vidám élményekkel gazdagodtak.

A finom vacsora után következett az ajándékosztás, senki távozott üres kézzel. 


 

 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában