Bácsvíz Zrt.

2024.07.17. 12:43

Ismét csőtörés történt Kecskeméten, a Könyves Kálmán körúton – galériával, videóval

Ismét csőtörés történt a kecskeméti Könyves Kálmán körúton. Pénteken a 23. szám alatt tört el a cső, és folyt el 1200 köbméter, azaz 1 millió 200 ezer liter víz, és omlott be a járda, majd vasárnap ismét csőtörés volt az ahhoz közel eső, vasúti átjáró környéki részen. Szerdán a körút Izsáki út felőli, péntekihez közel eső csőrészen következett be sérülés – tájékoztatott Balogh Zoltán, a Bácsvíz Zrt. főmérnöke.

Horváth Péter

A főmérnök kérdésünkre elmondta, jelenleg zajlik az érintett rész felbontása, csak ezután tudják meghatározni a sérülés jellegét és nagyságát, így dönteni is csak akkor tudnak a hibajavítás módjáról.  

csőtörés, Könyves Kálmán körút
A járda is beomlott a Könyves Kálmán körúton
Fotó: Horváth Péter

Az első csőtörés során kiszakadt egy egy méteres szakasz, és a víz eláztatta a talajt, aminek az állékonysága megváltozik, így ahol nem volt kibontva a cső, ott is megmozdulhat, ami ilyen következményekhez vezethet – fejtette ki Balogh Zoltán, hangsúlyozva, hogy még nem tud érdemben nyilatkozni a sérülésről.

A főmérnök elmondta, hogy a mostani sérüléssel érintett területen egy lecsatlakozás is található. Balogh Zoltán kifejtette, hogy a Könyves Kálmán körúton hibastatisztikailag is láthatóan több a meghibásodás, mint máshol. Ebben közrejátszik, hogy nyáron nagyobb mennyiségű, hirtelen vízelvételek adódnak az iparterület irányában, ami jelentős nyomásváltozást okozhat. Emellett mindez 50–60 éves, tehát már kiszolgált csővezetékekben történik, így ezek a tényezők mind hozzájárulhatnak a hibákhoz.

A hiba jellegéről, nagyságáról és a további lépésekről délutánra ígért tájékoztatást Balogh Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában