A vörösterror áldozataira emlékeztek Kalocsán

A kivégzések egykori helyszínén, a jezsuita rendház, ma gyermekotthon falán lévő emléktáblánál Kákonyi István önkormányzati képviselő mondott helytörténeti szempontból is figyelemre méltó beszédet, majd Simon Zoltán alpolgármesterrel közösen koszorúzták meg az emlékhelyet. Az egybegyűlt emlékezők, köztük az ártatlan mártírok mai leszármazottai a rendszerváltozás után felélesztett hagyomány jegyében húsz gyászszalagos, fehér szegfűt kötöztek fel a közeli fák törzsére. 

Kákonyi István beszédében a mártírok nevét, életkorát és foglalkozását egyenként említve elmondta: tizenhat embert kötél, négyet golyó által végeztetett ki a tanácsköztársaság véres kezű hóhérja Szamuely Tibor, akit a Duna menti településeken kirobbant népfelkelések leverésére rendelt ki Kun Béla. A legfiatalabb áldozat a 17 éves volt, a legidősebb az ötvenedik életévét töltötte be, a legtöbben földművesek voltak.

– Szamuely és a Lenin-fiúk különös figyelmet szenteltek Kalocsának, az érseki városnak. Június 18-án tört ki a tanácsköztársaság ellen indult legnagyobb felkelés, a Duna-melléki ellenforradalom. A parasztforradalom győzelmének első állomása Dunapataj volt, itt a kezdeményező egy gazdaparaszt, Kalocsán pedig két tartalékos százados volt. 1919. június 24-én este tizenhat személyt akasztottak fel a jezsuita rendház melletti celtiszfákra, két embert fejbelőttek a törvényszék udvarán. Másnap újabb két emberrel végeztek, szintén fejbelőtték őket. Kegyetlenség, embertelenség jellemezte Szamuelyt, aki június 25-én este az érseki kastélyban vigyorogva kért vizet a vacsora előtt, mondván, hogy „meg akarom mosni a kezem, mert hullaszagú – idézte fel a történéseket Kákonyi István. A szónok hozzátette: a vörösterror kalocsai áldozatait június 25-én temették el. Egyházi szertartásban nem részesülhettek, de a családjuknak sem adták ki őket. Közös sírban, koporsó nélkül temették el őket a temető Bimbó utcai bejáratától balra. Kálmán (Kohn) Józsefet az izraelita temetőben hantolták el. 

– Várady Lipót Árpád kalocsa-bácsi érsek – aki a forradalom alatt mindvégig székhelyén maradt, s akit Budapestre hurcoltak, s a megpróbáltatásokat alázattal és méltósággal viselte – nagyszámú papi segédlettel 1919. szeptember 8-án a város lakosságának jelenlétében beszentelte a tömegsírt. Társadalmi adakozás után 1920. május 11-én exhumálták a holttesteket és díszsírhelybe temették őket. 1922. június 25-én, a Jézus Szíve búcsú napján a jezsuita rendház falán emléktáblát avattak. Ez az emléktábla a szocialista hatalom alatt az enyészeté lett. 1993. június 24-én Kalocsa közössége újraállította az 1919-es mártírok emlékhelyét. Mi sem felejtünk. Azt sem felejtjük el, hogy 1919. bűneink fő forrása a gyűlölet politikai kampányeszközévé tétele. Magyarország érdeke, hogy sem politikai, sem szociális vagy más indulatok ne ébresszék fel a gyűlölet és a terror szunnyadó tüzét – fogalmazott beszédében Kákonyi István önkormányzati képviselő.