Digitália

2024.06.28. 07:57

Teljesen magyar fejlesztésű VR űrkabin készült

Bemutatták az első teljesen magyar fejlesztésű, VR technológiával felszerelt szimulációs űrkabint Budapesten. A SpaceBuzz-HU, amellyel virtuális űrutazást lehet tenni, a bolygónk törékenységét bemutató oktatási program részeként ingyenesen juthat el magyar iskolákhoz.

MTI

Az elsõ magyar fejlesztésû VR ûrkabin a bemutatón Budapesten, a Premium APTS konferenciateremben 2024. június 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: KKM

„Célunk, hogy élményszinten hozzuk közelebb a diákokhoz a Földet, illetve a Nemzetközi Űrállomás működését. A SpaceBuzz oktatási programmal a természet- és környezetvédelemre, valamint a természettudományokra, a technológiára, a mérnöki tudományra és a matematikára szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét” – közölte az eseményen Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa, aki elmondta, hogy a tárca 9 millió forinttal támogatta a projekt megvalósulását.

„Magyarország az elmúlt években sokat tett azért, hogy a hazai űrszektor felzárkózzon a világ élvonalába. Megötszöröztük befizetéseinket az Európai Űrügynökség (ESA) programjaiba, és az érintett magyar szereplők ezeket szinte teljes egészében vissza tudják hozni hazánkba. Az ESA-ban jelenleg 168 regisztrált magyar vállalkozás, kutatóintézet és egyetem van” – hangsúlyozta Ferencz Orsolya.

Kitért arra, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében magyar kutatóűrhajós juthat fel a Nemzetközi Űrállomásra, a kiválasztott Kapu Tibor tartaléka Cserényi Gyula lesz, ők nemsokára az Egyesült Államokban folytatják a kiképzést. „Nemrég mindketten kipróbálták a VR űrkabint és kiemelkedőnek értékelték” – jegyezte meg.

Zentai István, a SpaceBuzz Hungary Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke az MTI kérdésére elmondta: legkésőbb 2025 első felére, amikor a kiválasztott magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor az űrbe utazhat, megépülhet az a magyar fejlesztésű és gyártású rakéta, amelyben egyszerre tizenkét résztvevő élheti át a VR űrutazás élményét.

„A magyar űrstratégia kiemelt szerepet szán az oktatásnak, az általános iskolától és a középiskolától kezdve a felsőoktatáson, vele összekapcsolódva az iparon keresztül egészen a társadalmi edukációig. A 2019-ben holland példa alapján nálunk indított SpaceBuzz ingyenes, regisztrációhoz kötött oktatási programmal, illetve a szimulációs űrkabinnal a magyarországi és határon túli magyar iskolákat szeretnénk segíteni. Ősztől workshopot indítunk a cégek közép- és felsővezetői számára a fenntarthatósághoz kapcsolódó érzékenyítésről” – sorolta Zentai István.

Mint mondta, bízik abban, hogy az ügy fontosságát magyarországi cégek, alapítványok és magánszemélyek is fel fogják ismerni, és a jelenleginél komolyabb összegekkel fogják támogatni a SpaceBuzzt.

Kérdésre válaszolva Ferencz Orsolya kitért arra, hogy a kiemelten az oktatásra fókuszáló UniSpace programot tizenhét magyar egyetem indította el konzorciumban.

A SpaceBuzz első pilot programja nemzetközi (holland, francia, olasz, magyar) együttműködésben, az Erasmus+ támogatása mellett jött létre, és azóta több mint száz hazai és határon túli iskola több mint 5500 tanulója vett részt benne, illetve több mint kétszáz tanár kapott felkészítést és az oktatáshoz használható tananyagot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!