2024.05.09. 13:49
Katasztrófavédelmi versenynek adott otthont a halasi tűzoltóság – galériával
A Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságra várták az általános- és középiskolás csapatok. Az ifjúsági katasztrófavédelmi versenyen három járás kilenc településének diákjai mérték össze tudásukat.
A katasztrófavédelmi verseny állomásain a gyerekeknek többek között elsősegélyben kellett részesíteni egy ájult, lélegző sérültet, túlélőcsomagot kellett összeállítani, polgári védelmi feladatokat kellett megoldaniuk, célba kellett lőni puttonyfecskendővel, különböző tájékozódási, árvízvédelmi feladatokat végezni és katasztrófavédelmi tesztet kellett kitölteni.
A katasztrófavédelmi verseny résztvevői jól teljesítettek
A verseny célja, hogy a gyerekek már fiatalon rendelkezzenek azokkal az ismeretekkel, melyek gyakorlati alkalmazásával egy esetleges veszélyhelyzetben segíthessenek embertársainkon, családjukon. A versenyen induló diákok felkészültek voltak és az elvárt szintnek megfelelően teljesítették a feladatokat.
A megméretésen az általános iskolák közül az első helyen a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola Töltési Négyes nevű csapat, a második helyen a Kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskola Mécses nevű csapata, a harmadikként helyen az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola csapta végzett. A középiskolák közül a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Technikum egyes csapata, második helyen az iskola másik csapata végzett.
Katasztrófavédelmi verseny Kiskunhalason
Fotók: Pozsgai Ákos