A bombatölcsérekben kialakult tavak hálózata fontos szerepet tölt be a Kiskunságon

Az élőhelyek fragmentációja egyre növekvő globális fenyegetést jelent a természetes ökoszisztémákra, e folyamat mérséklése és visszafordítása napjaink egyik legnagyobb kihívása a biodiverzitás megőrzése szempontjából is. Az öt hektárnál kisebb tavak apró méretük és egyedi élőlényközösségeik miatt a legsebezhetőbb ökoszisztémák közé tartoznak. Számuk és kiterjedésük globálisan csökken, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani megőrzésükre. Ha egy kistó elveszti kapcsolatát a hasonló szomszédos élőhelyekkel, akkor elszigetelődik, ami a biodiverzitás csökkenéséhez vezethet.

A Duna–Tisza közi Kiskunság régió változatos táj, területén sokféle vízi és szárazföldi élőhelytípus megtalálható. Az itt előforduló sekély szikes tavak, mocsarak, a száraz és nedves rétek és homokpusztagyepek egyedi növény- és állatvilággal rendelkeznek, beleértve számos ritka és endemikus fajt. A terület nagy része a Kiskunsági Nemzeti Park és az UNESCO Kiskunsági Bioszféra-rezervátum része, néhány vízi élőhely pedig a ramsari egyezmény alá tartozik. A Felső-kiskunsági-pusztán száztizenkét, bombatölcsérekben kialakult kistó alkot élőhelyhálózatot, amelyet valószínűleg a második világháború idején a közeli repülőteret célzó, de célt tévesztett és a szikes pusztát ért bombázások hoztak létre. A kistavak különböző távolságban helyezkednek el egymástól, így eltérő számú közvetlen szomszédjuk van.

Mint írták: habár a bombatölcsérek csúf sebek a föld felszínén, és komor történelmi örökséget hordoznak, mára élettel teli, nyüzsgő élőhelyekké váltak. A kémiai összetételüket tekintve főként nátrium-karbonát és nátrium-hidrogén-karbonát dominálta szikes kistavak különböző környezeti és morfológiai jellemzőket mutatnak. Számos fajnak adnak otthont, beleértve egy endemikus tócsarákot (Chirocephalus carnuntanus), védett kétéltűeket, teknősöket és számos ízeltlábút, köztük szitakötőket, vízibogarakat és mikroszkopikus méretű rákokat. A bombatölcsér-hálózat emellett egyedülálló lehetőséget nyújt tudományos kérdések vizsgálatára, mivel olyan, mint egy természetes laboratórium. A tavak kicsik és könnyen mintázhatók, továbbá jól körülhatárolható hálózatot alkotnak, távol más hasonló víztestektől. Ezért kiváló modellrendszernek tekinthetők például olyan kérdések megválaszolásához, hogy hogyan tarthatja fenn a kistavak együttese hálózatként működve a biodiverzitást, és miként alkotnak egy metaközösséget, azaz olyan összekapcsolt közösséget, amelyet az élőlények diszperziója köt össze.

A kistavak víz útján nincsenek összekötve, így az egyes élőlények terjedése közöttük főként a szél vagy az organizmusok aktív mozgása révén történhet. Az általánosan elterjedt korábbi feltételezés szerint az ilyen kis térléptékű élőhelyhálózatokban az élőhelyek egymáshoz képesti helyzete és egymástól való távolságuk nem befolyásolja jelentősen a biodiverzitásukat. A Barta Barbara vezetésével, nemzetközi együttműködésben készült tanulmány eredményei azonban vitatják ezt a nézetet. A kutatócsoport megvizsgálta, hogy az élőhelyfoltok térbeli elhelyezkedése, valamint a helyi környezeti változók – köztük a víz tápanyagtartalma, mélysége, sótartalma – milyen hatással vannak a fajgazdagságra és a közösségek összetételére. E tényezőket különféle élőlénycsoportokban tesztelték a legkisebb mikroszkopikus organizmusoktól a kétéltűekig – olvasható a közzétett írásban.

A kistavak térbeli elhelyezkedése is fontos

– Az eredmények azt mutatták, hogy a kistavak környezeti tulajdonságain kívül, amelyek kétségtelenül fontos szerepet játszanak a közösségek összetételének kialakításában, a tavak térbeli elhelyezkedése is fontos, különösen a rosszabbul terjedő szervezetek esetében. Ezeknek az organizmusoknak – mint amilyenek a nagyobb testméretű, passzívan, tehát jobbára például széllel terjedő planktonikus szervezetek – előnyt jelent, ha a hálózat közepén vannak, ahol a kistavakat sok másik kistó veszi körül, ahonnan könnyen érkezhetnek társaik. Így ezeknek az élőlénycsoportoknak magasabb a diverzitása a hálózat közepén – magyarázza a tanulmány vezető szerzője, Barta Barbara. A felfedezés rávilágít a tóhálózatok perifériális-központi összeköttetési gradiensének fontosságára.

– Eredményeink alapján a kistavak kutatása és megőrzése szempontjából kiemelt jelentőségű, hogy egy hálózat részeiként tekintsünk rájuk, és ne elszigetelt egységekként. Fontos, hogy a teljes hálózatot védjük az összes kapcsolattal együtt, ami egyaránt biztosítja a táj-, illetve helyi léptékű biodiverzitás fenntartását – összegzi a kutató.