A konzervgyárral megélénkült a gyümölcstermelés Kecskeméten

A nosztalgiázáshoz a Petőfi Népe régi mellékletében, a Grátiszban megjelent múltidéző írásunkat vettük alapul, mely levéltári források alapján íródott. Az „időutazáshoz” pedig ezúttal is Sebestyén Imre hagyatékából két képeslapot mutatunk be. 

A 20. század fordulóján jelentős volt Kecskeméten a zöldség- és gyümölcskultúra. A növekvő zöldség- és gyümölcstermesztés szorosan összefügg a város főterén egyre nagyobb helyet elfoglaló piactérrel, valamint a konzervgyár kialakulásával. 

Levéltári forrásokban számos tanulmány foglalkozik a témával. Péterné Fehér Mária egykori kecskeméti főlevéltáros A puszták metropolisza című írása kiválóan vázolja az előzményeket. A 19. század végén, 20. század elején (1880-1913) Kecskemét látványos fejlődés színtere volt. A fejlődést három tényező alapozta meg. Egyrészt a város politikai és gazdasági önállóságra jutása, másrészt az út- és vasúthálózat kiépülése, ezzel a kereskedelem fellendülése, harmadsorban pedig a nagy egyéniségek jelenléte a város élén.

Az előzményekhez hozzátartozik: az 1870. évi 42. törvénycikkel Kecskemét önálló törvényhatósági jogú város lett, kiszabadult a megyei függőség keretei közül, elnyerte a teljes önállóságot ügyeinek intézéséhez. A városvezetés tudatos gazdaságpolitikával elősegítette a városnak és lakóinak vagyonosodását. 

A korábbi nagyarányú állattenyésztést az 1880-as évektől a szőlő- és gyümölcstermesztés, illetve sertéstenyésztés váltotta fel. Nagy szőlő- és gyümölcsültetvényeket létesített itt az állam, a város, homokba fektették pénzüket tőkések, jómódú polgárok.

A város gazdasági fejlődését segítette a vasúthálózat is. A még 1854-ben átadott Cegléd-Kecskemét-Szeged fővonalhoz a 19. század végén, 20. század elején egyes pusztákat a várossal összekötő szárnyvonalak épültek, például Fülöpszállás, Tiszaug, Lajosmizse felé. Ezek lehetővé tették a fokozatosan növekvő termékmennyiség gyors be- és átáramlását, a piaci forgalmat. 

A város vezetői exportlehetőségeket teremtettek a megtermelt áruknak. Az 1890-es évektől egészen az I. világháborúig Kecskemét területéről származott az ország gyümölcskivitelének kb. 25 százaléka.

A város két kiemelkedő polgármestere – Lestár Péter (1880-1896) és Kada Elek (1896-1913) – tudatosan látott hozzá a városfejlesztéshez. Míg Lestár gazdasági és kulturális téren megalapozta, Kada folytatta és kiteljesítette a fejlesztést.

Kecskemét a 19. század első harmadából hozott nagy-falu jellegét igyekezett levetkőzni a század második felétől gazdasági megerősödésével szinkronban. A településfejlesztési munkához tervszerűen láttak hozzá a város vezetői. 

Az említett helyi sajátosságokkal összefüggött a város zöldségkultúrájának fejlődése. Erre utal egy másik forrás, a Kecskemét 1368-1968. című tanulmánykötet egyik fejezete. Mint írja: már a 19. században is termeltek zöldségféléket a városon kívüli kiskertekben, de még csak saját szükségletre, illetve a városban élő, nem mezőgazdasággal foglalkozó lakosság számára. 

A zöldségtermelést igazán a konzervgyár indulása lendítette fel. A zavartalan termelés érdekében biztosítani kellett a folyamatos nyersanyagellátást. Ennek legeredményesebb módja a szerződéses rendszer kiépítése volt. A gyár kapacitásának bővülésével növekvő nyersanyagszükséglet, később pedig a korlátlan paradicsomigény a zöldség- és gyümölcstermelést a város mezőgazdaságának legjövedelmezőbb, legelterjedtebb ágává alakította.

A nyersanyagbeszerzését megkönnyítette az élénk piac. Kecskemét kiváló elhelyezkedése lehetővé tette, hogy a piacán gazdát cseréljenek a homokon termelt áruk jelentős része. 

Az I. világháború után a gyümölcsexport fokozódásával egyre több helybeli és budapesti kereskedő vásárolta áruit a kecskeméti piacon. Később, az 1900-ban alapított Első Kecskeméti Konzervgyár felvásárlási érdekterülete egyre inkább túlnőtt a piac, a város határain, és kiterjedt az egész Duna-Tisza közére. Ez is mutatja: nem volt véletlen, hogy a konzervgyár alapítóinak választása éppen Kecskemétre esett. A vállalkozás két alapvető feltétele, a jó minőségű, olcsó nyersanyag és az olcsó munkaerő egy helyen biztosított volt.