Egy japán vándor járt Ordason, akinek célja, hogy végiggyalogolja Európát

Ősz haj, keskeny szemek, élénk tekintet, mosolygós arc a nagy kalap alatt. Már estefelé járt, mikor Junji Miyosi, a távoli Oszakából érkezett vándor beért Ordasra, de a táborhely keresés előtt még készségesen megállt egy beszélgetésre.

A most 80 éves japán férfi 2013-ban kezdte bejárni gyalog Európát. Az okról olyasmit mondott, hogy volt egy komoly egészségi problémája, a gyaloglás pedig nagyon egészséges, jótékonyan hat a szívre, az egész testre, fitten tartja az embert. Tíz éve az öreg kontinens legnyugatibb városától, Lisszabonból indult első gyalogútjára, azóta minden évben új és újabb szakaszt járt be, melyet egy térképen dokumentál. Mutatta is a kiterített Európa térképen a piros vonalakkal, pöttyökkel az évtized alatt megtett útvonalakat. Lisszabontól Spanyolországon, Franciaországon, Dánián át egészen Oslóig, de végigjárta már a Rajna vidékét is, s mivel szereti a Dunát, az idei úti célja végigbarangolni a Európa nagy kék szalagja vonalán. Budapestre június 24-én érkezett, a Magyarországon, Szerbián, Bulgárián, Románián átvezető utat napi 18-20 kilométer megtételével körülbelül 130 napra tervezi. Szulina az idei út végcélja, bár derűsen hozzátette, az sem baj, ha csak Bulgáriáig jut el ez idő alatt. Egy kicsit talán az is benne volt ebben, hogy nem a kilométerben mérhető teljesítmény a fontos számára, hanem maga az út, melynek végén visszatér a zsizsegős nagyvárosba, ahol felesége, fia és lánya várják.

Mindössze egy nagy hátizsákkal járja útját, benne víz és némi élelem és a legszükségesebb holmik. Útikönyve is van, s ha megáll pihenni, szívesen olvas a vidékről, ahol éppen jár. Van, hogy panzióban száll meg, de sokszor a csillagos ég alatt ver tanyát. Étkezése szerény, általában az útba eső boltokban vesz élelmet, főleg zöldséget és gyümölcsöt, de néha étterembe is betér.

Azt mondta, a japánok szeretik a magyarokat és Magyarország, amit eddig látott belőle itt a Duna vonalán, gyönyörű. Sok a zöld, barátságosak az emberek és Japánhoz képest „very quiet”, azaz nagyon csendes. Ha elképzeljük otthonát, Japán nem hivatalos fővárosát, a hatmilliós Oszakát, bizonyára igaza van.

Mire eddig értünk a beszélgetésben, már esteledett, mondta, mennie kell, mert még meg kell találnia a táborhelyét a szabadban. Kérdeztem, van-e valamire szüksége, nevetett, s azt mondta, mindene megvan, ami szükséges. Noteszába még beíratta velem a nevem, gondosan aláírta saját jeleivel a kiejtését, cserébe kaptam egy japán írásjelekkel teleírt névjegykártyát, aztán elindult az ordasi Duna-part felé.

Jó utat, Junji Miyosi! 

Zs.E.