Főhajtással emlékeztek a kommunista diktatúrák áldozatai előtt Félegyházán – galériával

A megemlékezést minden évben azon a helyszínen rendezik meg, ahol 1919. április 29-én megölték Návay Lajost, a Képviselőház egykori elnökét Návay Ivánnal és Szentes főjegyzőjével, Kiss Bélával együtt.

Az emlékművet 1929-ben állították a politikus sírhelyén, majd 1936-ban helyezték át a vasútállomás előtti térre, 1945 tavaszán azonban lerombolták. A köztéri alkotás pályázati és önkormányzat támogatásából, valamint közadakozásból újult meg 2014-ben, és Návay Lajos meggyilkolásának 95. évfordulóján avatták fel.

Az emlékmű előtt mondott beszédében Mindák József felidézte, hogy az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította, azóta minden évben megemlékezünk róluk. 

Azért ezen a napon, mert 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő közel kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben a testileg és lelkileg meggyötört ember 51 évesen elhunyt. Kovács Béla letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt – ismertette az iskolaigazgató.

Hangsúlyozta, Kovács Béla önkényes fogságban tartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, és jól jellemezte a pártállami rendszer majdnem fél évszázados uralmát.

Kelet-Közép-Európában a számuk eléri az egymillió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során. Magyarországon több mint 70 ezer embert börtönöztek be politikai okokból, és az úgynevezett „háborús bűnösöket” nem számítva, az 1956-os megtorlás áldozataival együtt 714 embert végeztek ki. A Szovjetunióban összesen 65 ezer magyar gulágáldozatot tartanak nyilván, ám ebben az elborzasztó számban még nem szerepelnek a járványokban, a tranzittáborokban és az oda vezető út során elhalálozottak. Jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek. Mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

– Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ezen a napon felidézzük mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikra és szeretteikre, akiket a kommunista rendszerben meghurcoltak – fogalmazott Mindák József.