A zsidó áldozatok emléke előtt tisztelegtek Kalocsán

Az egykori zsinagóga mellett álló márványtábla – rajta a beazonosított áldozatok nevével – örök mementója az értelmetlen terrornak. Pedig Kalocsa kezdetben befogadónak bizonyult. 

– Törekednünk kell arra, hogy az emberiséget megszabadítsuk a gyűlölettől, a megkülönböztetéstől, az erőszaktól – mondta a tragédia tanulságait az ünnepi beszédre felkért Simon Zoltán alpolgármester. – Az antiszemitizmus Kalocsát sem kerülte el, egész folyamat volt, ami végig követhető. Az első zsidók az 1800-as évek második felében jelentek meg a városban, és hamar népszerűvé váltak. 

A közösség tagjai kitűnő kereskedőként, vagy szakemberként szereztek hírnevet, és munkálkodásuk nagyban támogatta a város polgárosodását, gazdasági fejlődését. A helyi zsinagógát (mai Kalocsai Képtár) 1861-ben emelték, és jól jelezte megbecsültségüket, hogy az építkezéshez szükséges téglát Kunszt József érsektől kapták ajándékba. Az alpolgármester leszögezte: a keresztények és a zsidók együttélése a megértésen, az elfogadáson alapult, de Trianon után valami megváltozott. 

– A békekötés összetörte a nemzet lelkét, és mindenki kétségbe esve próbálta megtalálni az okokat, a felelősöket. A bűnbakkeresés célkeresztjébe a zsidóság került, és ezt csak erősítették a zsidó törvények – emlékeztetett Simon Zoltán. – A holokauszt nem gázkamrákkal kezdődött, hanem szavakkal és gyűlölettel. Végül a magyar társadalom addig jutott, hogy maga hajtotta gettóba a honfitársait. 

A megemlékezésen elhangzott: Kalocsát sem kerülte el az antiszemita őrület, hiszen 1944 tavaszán mindjárt két gettót létesítettek, ahová az izraelita származásúaknak kötelező volt az átköltözés. Ha nem tették, csendőrök hurcolták el őket otthonaikból, majd még ugyanabban az évben, június 18-án a helyi vasútállomáson várakozó marhaszállító vagonokba terelték az összes férfit, nőt, gyermeket. Sokuk sorsa azóta is ismeretlen, de tudni lehet, hogy innen Szegedre, majd Auschwitzba kerültek.