Megelőzés

2022.05.31. 07:00

Szűrővizsgálatokkal várták a bajai egészségnap résztvevőit

Városi egészségnapot szerveztek Baján, a Bácskai Kultúrpalotában szombaton délelőtt. A korábbi évekhez képest is nőtt a résztvevők száma, akiket egyebek között olyan egészségügyi szűrővizsgálatokkal vártak, mint vércukorszint- és vérnyomásméréssel, stresszállapot-felméréssel, testösszetétel-méréssel.

Rab Rita

Nagy volt az érdeklődés az ingyenes szűrővizsgálatok iránt Fotó: Rab Rita

Gazdag programot állítottak össze a szervezők az idei egészségnapon, újdonsággal is bővítették a repertoárt. Reiner Ivett hangterapeuta Hangfürdő címmel tartott harmonizáló koncertet több alkalommal a délelőtt folyamán, de illatterapeuta is megtalálható volt a programon. Az újra­élesztés fontosságáról Reményi László mentőtiszt tartott előadást, valamint Mester Miklós az immunerősítésről beszélt, összegezve a járvány utáni tapasztalatokat. Az ismeretterjesztő előadások is számos érdeklődőt vonzottak. 

Természetesen ezúttal sem maradtak el a bemutatóval egybekötött természetgyógyá­szati szaktanácsadások és a biokertészetből származó gyógynövények ismertetője. Kineziológiával is ismerkedhettek, de kipróbálhatták a Bemer- és Magneter-terápiát is az érdeklődők. Népszerű volt ezúttal is a láb- és lazító hátmasszázs, valamint a látványos mozgásterápiás be­mutató. 

Egészséges ételeket és gyógyteákat, illetve mentes ételeket és cukrászsüteményeket is kóstolhattak a jelenlévők. A rendezvény ingyenes volt. 

A programot a Bácskai Művelődési Központ szervezte, de a Baja Városért és Egészségéért Közalapítvány és a Bajai Szent Rókus Kórház Egészségfejlesztési Irodája is támogatta. 

– Sokrétű, szemléletformáló programok kialakításával igyekszünk ösztönözni a résztvevőket a helyes táplálkozásra, a mozgásra, és felhívjuk a figyelmüket a lelki egészségvédelem fontosságára is. 

Az egészség tudatos megőrzése ugyanis komplex feladat. 

Nagyon örülünk, hogy az időjárás ellenére folyamatosan érkeztek az emberek, sőt, előfordult több ponton a sorban állás is. A mozgásterápiás torna és örömtánc-bemutató felpezsdítette a hangulatot – összegezte az egészségnapot Pálfi Mária, a rendezvény házigazdája és főszervezője. 

Azt is elmondta, hogy újdonságként a gyerekeknek külön programokkal készültek. Volt mesejógaóra, egy mozgásfejlesztő pályát is kipróbálhattak, valamint tanácsokat is kaphattak a tartásjavítás érdekében és a gerincproblémák elkerüléséért. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában