Kecskemét bátran helytállt az ötvenhatos forradalomban

– A kecskeméti holokausztról szóló regényének megírását családi vonatkozások is motiválták. Úgy sejtem, a Hírös ötvenhatnál is meghúzódnak a háttérben hasonló okok. Egy bizonyos Benczúr Béla például feltűnik a kötet lapjain.

– Az édesapám. Tizennégy éves volt 56-ban, a Rákóczi utca 5. szám alatt laktak a nagyszüleimmel. Nem volt otthon mit enni, nagymamám november 4-én elküldte kenyérért. Az épületbe már nem tudott visszamenni az oldalsó ajtón, mert a házmester bezárta, csak a főbejárat maradt. Lőttek az utcán úton, apámat majdnem eltalálta egy golyó. Nem beszélt sokat a forradalomról, eltemette magában, csak erre a momentumra emlékszem, mert többször előkerült a családi beszélgetések során. És még azt mesélték – ezt a könyvben nem említem –, hogy egy tank belőtt a házunkba, és nagy lyuk maradt a falban. Apám később egy barátjával disszidálni akart Jugoszláviába, a határőrök azonban elkapták és aztán jól megverték őket. Majd telefonáltak a szülőknek, hogy mehetnek értük. Viszonylag szerencsésen megúszták a kalandot, súlyosabb következményei is lehettek volna. Édesapám dédszülei révén egyébként kulák származású volt, emiatt két évig nem vették fel egyetemre, így festékgyárba ment el munkásnak. Később ügyvéd lett. Györgyfalvay Györgyöt említem még a könyvben, ő édesapám apósa volt, és rendőr hadnagyként részt vett az ávósok őrizetbe vételében. De ő sem hozta ezt szóba soha.

– És hogyan jött az ötlet, az ihlet, hogy feldolgozza 56 kecskeméti eseményeit?

– Őszintén megmondom, az a cikk adta a kezdőlökést, amely az ÁVH egykori rettegett pincebörtönéről 2018 augusztusában megjelent a Petőfi Népében, a Baon.hu-n pedig volt hozzá egy videó is. Úgy gondoltam, ez nagyon érdekes történet lenne, és ahogy elkezdtem tájékozódni, ugyanarra jutottam, mint a holokausztnál: 56 kecskeméti eseményeiről sem született szépirodalmi prózai mű. Ezt furcsállottam, de nem tisztem minősíteni az irodalmi mulasztást. Mindenesetre az elhatározás pár hónapon belül megszületett bennem, innen már csak az volt a kérdés, hogy mennyi anyagot tudok összegyűjteni egy dokumentumregényhez. Merthogy az nem volt kérdés, hogy ismét ezt a műfajt választom.

– Miért?

– Számomra az a legfontosabb, hogy ez a kötet a lehető legtöbb emberhez eljusson, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg 56 helyi történetét. Ennek a célnak a megvalósításához pedig talán a dokumentumregény a legalkalmasabb. A cselekménynél kínosan ügyeltem arra, hogy a valós eseményeket úgy írjam le, ahogy a források alapján bizonyíthatóan lezajlottak. Egy ponton határt kellett húznom az anyaggyűjtésben, hiszen akkor több száz oldallal is hosszabb lett volna könyv, az a terjedelem pedig már talán sokakat elijesztett volna. Álszerénység nélkül mondhatom, a váza gyakorlatilag adott volt a műnek, én már csak a kötőanyagot tettem hozzá. Azt is az elején eldöntöttem, hogy több, összesen hat nézőpontból fogom megmutatni a történéseket, így az ügyész, az ávósok börtönében sínylődő fogoly, a katona, az ávós tiszt, a forradalmár és a gyerekforradalmárok perspektívájából láthatunk mindent. A főszereplők közül dr. Karácsonyi István ügyész valós személy – fiától rengeteg segítséget kaptam –, a többiek fiktív szereplők, akiknek segítségével teljesen az események forgatagában lehetünk, pár méterre mondjuk a László Károly utcai kivégzésektől, vagy a főtéri sortűz kellős közepén.

– A rengeteg lábjegyzet viszont kellő történelmi hátteret ad az olvasónak. Milyen forrásokra támaszkodott, hol kutatott?

– Az említett dr. Karácsonyi István ügyvéd úr sokat mesélt ügyész édesapjáról, és pár dokumentumot átadott, családi emlékeket is megmutatott. Fiam dédnagyapja, Koncsik Mihály tüzérhadnagy volt Kecskeméten, ő a hadseregen belüli állapotokról, pánikról idézett fel érdekes dolgokat. A témában elérhető monográfiákat is mind elolvastam, nagy segítségemre volt még Balai F. István és dr. Lovas Dániel Kecskemét 56/60 – Ötvenhatos kecskeméti olvasókönyve. Emellett megkerestem az akkori újságok lapszámait, beszélgettem szemtanúkkal, így Kovács István Józseffel a tiszakécskei sortűzről, és a most 98 éves, máig nagy szellemi frissességnek örvendő Frischmann Edgárral, aki 56-ban ügyész volt Kecskeméten. Kikértem a megtorlási perek iratait a Kecskeméti Törvényszékről, hogy lássam, milyen volt például egy gyanúsítotti kihallgatás jegyzőkönyve. De roppant izgalmas volt az az interneten elérhető CIA jelentés is, amelyre egy informatikus ismerősöm hívta fel a figyelmemet: a homokbányai laktanya roppant részletes, angol és magyar magyarázatokkal ellátott alaprajza volt benne. A laktanyába szállították a hatóságok által elfogott forradalmárokat.

– A kutatás-írás során mi volt a legmeglepőbb tény, amit megtudott a hírös városi forradalomról?

– Sokkoló volt olvasni az ÁVH pincebörtönéről, amelyet megnyitottak az elfoglalása után, így nagyon sokan bementek szétnézni, köztük újságírók is. Ez szó szerint a legalja volt a kommunizmus rendszerének, a föld alá löktek és kínoztak embereket feketevágásért, szabotázsért.

De hihetetlen volt már csak abba is belegondolni, hogy Kecskemét utcáin is voltak lövöldözések, egy fiatal lányt a református újkollégium tornyából sebeztek halálra, itt is megjelentek a tankok.

Borzasztó túlkapás volt a Cigányváros légitámadása, amelyre szintén Gyurkó Lajos tábornok adott parancsot, akárcsak a tiszakécskei sortűzre.

– Esik szó a visszásságokról, a forradalmárok által elkövetett bűncselekményekről is.

– Egy nagyon leszorított, kontroll alá vont társadalomról beszélünk, ahol állandóan jelen volt a félelem, évek óta nőtt a feszültség, Kecskeméten élelmiszer és tüzelőanyaghiány is nehezítette az életet. És akkor jön egy szikra, és minden robban. Az emberek különbözőek: egyesek ezekben a jeles napokban, mikor a közrend felborult, csak a balhét keresték, loptak a konzervgyárból, vagy éppen kirabolták a máriavárosi postát. De a döntő többség elhivatott volt, és megpróbált egy jobb, igazságosabb világot teremteni. Október 30-tól szépen be is indult volna mindez, megalakult a forradalmi bizottság, létrejöttek a munkástanácsok.

– Összességében hogyan állt helyt Kecskemét 1956 őszén?

– Van mire büszkének lenni. November 4-e után sokáig kitartottak a forradalom bázisát adó munkások, sztrájkkal próbáltak ellenállni, de a pedagógusoknak, értelmiségieknek és a diákoknak is voltak fellángolásai. December 11-és 12-én is tartottak egy-egy nagyobb tüntetést, minimum akkorát, mint az októberi.

Kecskemét lakossága bátor volt, többet akart, mint ami a realitás alapján el lehetett képzelni.

De ‘56 éppen a reménytelensége miatt ilyen felemelően szép.

– Milyen fogadtatásra számít a regény kapcsán?

– Nagyon örülnék, ha minél több diák kézbe venné, elolvasná, és örömmel tennék eleget az iskolák meghívásának, ha rendhagyó történelemórákra invitálnának, akárcsak a Hírös holokauszt megjelenése után. Az idősebbeknél talán sebeket téphet fel a könyv, főleg, ha az olvasó ugyancsak tevékenyen részt vett a forradalomban. De sokakban meg jó érzéseket kelthet, hogy végre valaki regényszerűen megírta, mi is zajlott hatvanöt éve Kecskeméten.

Valós történésekre épül a mű

Benczúr Csaba ugyan ügyészként dolgozik, de írói teljesítménye is elismerésre méltó: a Hírös ötvenhat már a hetedik kötete. Ő írta meg a kecskeméti zsidók gettósításának és deportálásának történetét dokumentumregény formájában (ez 2013-ban került a könyvesboltokba), a témáról aztán több rendhagyó történelem órát tartott a kecskeméti középiskolákban. Legújabb műve, a Borzák Tibor szerkesztésében és kiadásában megjelent Hírös ötvenhat pedig a hatvanöt évvel ezelőtti forradalom hírös városi eseményeit dolgozza fel, és ehhez a már bevált műfajt választotta. Az emlékezetes, felemelő és tragikus napok forgatagát láthatjuk az ávós, a fogoly, a katona, a forradalmár, az ügyész és a kamaszok szemszögéből, szinte testközelből, miközben a közel négyszáz lábjegyzettel ellátott, komoly kutatómunkával megírt mű a valós tényekre, adatokra, nevekre, és történésekre épül. A Katona József Könyvtárban november 17-én, szerdán 17 órától lesz a Hírös ötvenhat bemutatója, Benczúr Csabával Borzák Tibor beszélget.