Bemegy az iskolába az osztályához, de elveiből nem kíván engedni

Mint arról beszámoltunk, múlt vasárnap felmentették tisztségéből Balla Beátát, a kecskeméti Mihály Kertje Waldorf Iskola és Óvoda intézményvezetőjét, hétfőn pedig felmondtak két pedagógusnak, mire a többi osztálytanító és szaktanár táppénzre ment (Balla Beáta osztálytanítói munkakörét nem érintette a felmentés). Információnk szerint keddtől egész héten alig volt érdemi oktatás az iskolában, egy pedagógiai asszisztens, a fenntartó egyesület titkára és egy hospitáló tanárjelölt tartott órákat, emellett szülők felügyelete mellett kézműveskedtek, kertészkedtek a gyerekek. Balla Beátával péntek délután készítettünk interjút.

– Lévai Zoltán, a Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesület elnöke portálunknak azzal indokolta felmentését az intézményvezetői tisztségből, hogy egy oktatási szakértő megállapította, nem rendelkezik a jogszabályok által előírt végzettséggel.

– Igen, valóban hiányzik az intézményvezetői szakvizsgám. Hozzáteszem, korábban is voltam megbízott vezető, akkor sem rendelkeztem ezzel a papírral, mint ahogy az utánam következő kolléganőm se. Igazából két éve elegem lett, hogy miért nem csináljuk ezt professzionálisan, ezért saját elhatározásból elvállaltam egy kétéves képzést, erre kötöttünk egy tanulmányi szerződést az intézménnyel, tudott róla mindenki. Most júniusban lesz a záróvizsgám. Az Oktatási Hivatal ellenőrzése során nem kifogásolta a végzettség hiányát így, hogy tanulok a megszerzéséért. A felkért szakértő szerint viszont egy plusz egy évre kellett volna engem megbízni. Én ezt el is tudom fogadni, nem néztem utána a törvényi szabályozásnak, de nem is én találtam ki a kétéves terminust.

– Mit szólt két kollégája esetéhez?

– Az elég furcsa, hogy órákkal azután, hogy megkaptam a felmentésem, felmondtak nekik, nyíltan hibáztatva őket a kialakult konfliktusokért. Számomra arra utalnak a jelek, hogy azért kellett engem vezetőként eltávolítani, hogy ezt megtehessék. Az, hogy egy biztonsági őrre bízták, hogy adja át a felmondást, és aki ezt a döntést képviseli, aláírja, nincs ott – ez nem emberi, nem méltó egy Waldorf-közösséghez.

– Az egyik elküldött pedagógus kijelentette, hogy őket az szmsz szerint az egyesület nem is bocsáthatta volna el, hanem csak a tanári kollégium.

– Ilyen jogot a szervezeti és működési szabályzatunk szerint csak a pedagógusi kollégium gyakorolhat. Mint ahogy intézményvezetőt is csak a tanári közösség javaslatára nevezhet ki a fenntartó. Még az állami fenntartó is véleményeztetni szokta az intézményvezetők pályázatát a pedagógusi karral, nálunk sajnos ez sem történt meg.

– Találkozott az új intézményvezetővel?

– Nem, a felmentésemről döntő közgyűlésen nem volt ott, és hétfőn sem az iskolában. Nem láttuk az önéletrajzát sem.

– Miben látja a konfliktus(ok) gyökerét a pedagógusok és az egyesület elnöke, elnöksége között?

– Ezek szerteágazóak és régebbről erednek. Működésünket meg kellett volna reformálni, egy intézményi fórumot, iskolaszéket létrehozni, benne az elnökség, a pedagógusok és a szülők delegáltjaival. Ez a szerv hozhatta volna meg a stratégiai döntéseket, és segíthetett volna konszenzusra jutni a vitás kérdésekben. Az elnök nemet mondott minderre, mondván, ott szülessenek meg a döntések, ahol a felelősség van, és nem hajlandó döntési jogot kiadni a kezéből, mert utána neki kell vállalnia a felelősséget. Tehát nem sikerült a fórumot megalapítani. Egy másik ellentét abból adódott, hogy szerettük volna az alapító okiratunkban a gyógypedagógiai részre vonatkozó részt megváltoztatni, mert nem tudjuk jelenleg ellátni a megfogalmazott programot. Ebben a kérdésben is diszkrét elutasításba ütköztünk. Nyilván lehetett kommunikációs zavar is köztünk, de az alapvetően megrengette bizalmunkat az elnökségben, hogy nem támogattak minket, pedagógusokat. Így egyre jobban elmérgesedett a helyzet.

– Táppénzen volt a héten. Beteg?

– Kedden délelőtt 11 órára sikerült a fejfájásomat csillapítani. Nem voltam jól egész héten, lelkileg is nagyon megviseltek a történtek. De a gyerekeim is lebetegedtek, ma vittem őket vissza az orvoshoz.

– A szülőktől milyen visszajelzéseket kapott a pedagógusok egységes fellépésével kapcsolatban?

– Volt, aki kijelentette, nagyon jól csináljuk, két hétig nem is akar látni minket. Más azt mondta, nagyon vár vissza, többen pedig kétségbe vannak esve, kinek higgyenek, most mi lesz.

– És mi lesz?

– A pedagógusi konferencia mindenkinek meghagyta a döntési szabadságot, mit lépjen ebben a helyzetben, hiszen nem vagyunk egyformák. Páran úgy döntöttünk, hogy hétfőn bemegyünk az iskolába. Én is így teszek, nagyon hiányzik az osztályom. Szeretném megbeszélni velük a dolgot, ők hogyan élték meg az elmúlt napokat, mit éreznek. Érdekes nap lesz, rám vezetői átadás-átvétel is vár. Már tájékozódtam, hogyan adjak át olyan dolgot, amit egy hétig nem láttam, és bárki hozzáférhetett.

– És mit fog mondani az egyesület elnökének, vagy az utódának?

– Leszögezem, semmiképpen nem tekintem igazgatómnak a most kinevezett új intézményvezetőt, sem a tanári kollégium tagjának. Ezenkívül nem szeretném odaadni az osztályt olyan helyettesítő tanárnak, akit a kollégium nem fogadott be. Mindezt már írásban is jeleztem a fenntartónak. Az is minimális feltétel, hogy a külső kapukról eltűnjön a lakat, és a szülők szabadon bejárhassanak az iskolába. És köszönjük, de biztonsági őrök sem kellenek, senkitől sem kell minket megvédeni.

– Ez a hozzáállás az előzmények ismeretében akár munkáltatói felmondást is vonhat maga után.

– Nem lehet azt mondani, hogy az egyesület elnöksége a fekete bárány, és mi tanítók mindent jól–csináltunk. Kettőn áll a vásár. De az biztos, hogy a mostani feltételek mellett nem szeretnék az iskolában dolgozni. Minden erőmmel azt kívánom képviselni, hogy engedjék be a jelentkező szülőket az egyesületbe, alakítsuk meg az intézményi fórumot, vegyék vissza a két elküldött kollégát, menesszék a jogszerűtlenül fölénk tett vezetőt. Én nem ragaszkodom a vezetői titulushoz, pluszmunkához, el tudom engedni. Válasszunk meg mást, de akkor őt úgy, ahogy egy Waldorf-iskolához illik. Ha mindebbe nem mennek bele, máshol kell szétnéznem. Én Waldorf-pedagógus vagyok, ez pedig ezek után véleményem szerint már nem egy Waldorf-iskola.

– Milyen érzelmek voltak önben a hét során?

– Az első reakció nyilván a hitetlenkedés, a düh, az elkeseredés és a fájdalom. Mindezt fel kellett dolgoznom, hiszen így nem állhattam a gyerekek elé. Ez a lelkiállapot is közrejátszott abban, hogy itthon maradtam. Most már úgy érzem, kitisztult a kép, és megtaláltam azt a középutat, amit képviselni tudok. Ember próbálok maradni ebben a viharban, nem engedek az elveimből. Úgy érzem, tanultam is az egészből: hogyan álljak a sarkamra, és hogy ne akarjak mindenkinek megfelelni. Már nem ellenségeket látok, hanem embereket, akiknek a döntéseit nem vagyok hajlandó elfogadni, mert szerintem nem etikusak, jogszerűek.

– Semmi esély a kiegyezésre?

– Természetesen az lenne az ideális, ha megállnánk, és üres lappal újrakezdenénk. Új határokat húznánk, és mindkét fél elhagyná a sértettségét. Fontos lenne, hogy mindenki tudjon kompromisszumot kötni. Mindez a csoda kategóriája lenne, de hiszek a csodákban. Már azzal sokat teszünk szerintem, ha ezeket kimondjuk, és elkezdünk ezen dolgozni.