Összegyűjtöttük kollégáink legemlékezetesebb pillanatait az óévből

Kollégáinknak ugyanazt a kérdést tettük fel:

– Ha visszagondolsz az elmúlt évre, mi minden jut először az eszedbe, mi volt számodra a legemlékezetesebb történet?

Hraskó István: – Az idei év szívemnek legkedvesebb története egy kecskeméti fiatalemberről, Erdei Attiláról szólt. A hosszú hajú, tetovált Attila tavasszal éppen az egyetem csecsemőgondozó szakán előírt három hónapos gyakorlatát teljesítette az egyik kecskeméti bölcsődében, amikor interjút készítettünk vele. Beszélgetésünk során kiderült, nagyon nehéz gyermekkort szánt neki a sors, szülei nem voltak képesek felnevelni, mivel édesanyja mentális betegségben szenved, édesapja pedig alkoholista. Neki viszont tinédzser korában csodálatos fordulatot vett élete: legjobb barátjának szülei magukhoz fogadták. Elvégezte a középiskolát, majd félig viccből beadta jelentkezését a csecsemőgondozó szakra. Aztán bejárt az órákra, és tetszett neki, amit tanult, gyakorlata alatt pedig lenyűgözték a gyerekek, és rájött, a bölcsődei gondozóké gyönyörű hivatás. Attilának továbbra is a tervei között szerepel, hogy diplomája megszerzése után ezen a pályán helyezkedjen el, és ezzel is bizonyítsa: egy férfi is lehet gondoskodó, egy férfi is etethet, altathat gyermeket.

– Júniusban elfogatóparanccsal körözött bűnözők és eltűnt személyek nyomába eredtek a megyei rendőrök. A Vakáció fedőnevű akcióra én is elkísérhettem a nyomozókat. Jártunk a kecskeméti tanyavilágban, a hírhedt Kórház utcában, széchenyivárosi panelházakban, és közben sok sztori kapcsán kis betekintést kaphattam a (körözött) bűnözők gondolkodásába.

– Szép történet a Katona házaspáré is: ők húsz év alatt nyolc gyermeket vettek magukhoz nevelőszülőként, és úgy gondoskodtak róluk, mintha a sajátjaik lennének. Idén ők kapták meg a Hunyadi-díjat.

Horváth Péter: – Idén Pintér Kornél története volt a legemlékezetesebb számomra. Szerencsére nem valami tragédia az ő története – bár abban is bővelkedett sorsa -, hanem annak bizonysága, hogy egyik oldalon a szerető közeg, a feltétel nélküli szeretet, a másik oldalon a leküzdhetetlen akarat csodákra képes. Kornél a társadalom peremére született romaként, de mindig érezte, hogy több van benne és leküzdötte visszahúzó közege és a bűn gravitációját: írni-olvasni alig tudó tizenévesből főiskolát végzett informatikussá vált és családot alapított. Elmondása alapján a nekik segítők mellett sokat köszönhet hitének, mert szerinte Isten valamiképp hívta arra, hogy kiemelkedjen és sorstársainak utat mutasson. Ma már ő segít gyülekezetével az izsáki romáknak kiemelkedni és új életre születni.

Kubatovics Tamás: – Emlékezetes volt, hogy februárban Schirilla György 11 év után mártózott meg újra a Sugovicában, április végén útra kelt a Drótszamár Huszár Ezred egysége, hogy Türr István emléke előtt 1500 kilométeres tekeréssel tisztelegjenek. Júniusban az égszakadások, majd augusztustól a rekord alacsony vízállások voltak emlékezetesek, így még az is megesett, hogy a Sugovica október végi megszakadását és az új legkisebb vízállást dokumentálhattam. Persze az érsekcsanádi karikázó mágikus vonzereje is megmarad az évről.

Tapodi Kálmán: – A számomra legemlékezetesebb történet az elmúlt évről egy kevésbé vidám látogatás. A tanyavilágot járva a legelszomorítóbbak az összedűlőben lévő, elhagyott épületek. Egykoron reményt jelentő otthonok lettek az enyészeté, s ki tudja milyen sorsfordulók kellettek ahhoz, egy-két emberöltő elteltével gaz verje fel a portákat. A szegénység manapság is sok helyen tetten érhető, aminek nem feltétlenül kellene párosulnia elhanyagoltsággal. Tetézhetik a bajt ott, ahol jószágokat is tartanak, amik teljesen kiszolgáltatottak és megérdemelnék az „állathoz illő körülményeket”. Egy majsa-ötfai tanya „horror tanyaként” került a hírfolyamba, de a bulváros cím és a sokkoló látvány mögött, sokkal mélyebben gyökereznek a problémák…

Lencsés P. Anna: – Nagy hatást gyakorolt rám, amikor egy helytörténettel foglalkozó 70 évhez közelítő apostagi Pétervári István mesélte el nekem az 1944-ben szenteste történt bombázást, ahol 38 kényszermunkára, pontonhíd-építésre kihajtott apostagi civil ember vesztette életét. Az ő családtagjai, nagyapja és nagybátyja is az áldozatok között volt. Megrázó volt hallani az eseményeket, ráadásul abban a helyiségben beszélgettünk, ahova a halottakat és az emberi maradványokat hozták a bombatámadás után (jelenleg a polgármesteri hivatal tárgyaló terme, a polgármester irodája).

Gulyás Sándor: – Nem tudnék egy konkrétumot kiemelni, idén sok, számomra kedves, emlékezetes eseményen vehettem részt. A teljesség igénye nélkül például örömmel emlékszem vissza a tavaszi kunszentmiklósi versünnepre, ahol a rendezvényen vehette birtokba új zongoráját Banyák Gyula, a település közismert és nagy tiszteletben álló művésze. Izgalmas volt a Szalkszentmártonban megtartott Petőfi konferencia, a július végi Tass község melletti Duna parton megrendezett őrült hajók versenye, vagy a tassi fafaragó tábor. De érdekes volt az orgoványi vendégmunkások által generált problémáknak utána járni.

Juhász Jenő: – Számomra a legkedvesebb Zsolt és Mirka története volt. A látássérült bácsalmási Milánkovics Zsolt és hűséges segítője Mirka, a vakvezető kutya közösen készültek az eb minősítő vizsgájára. December közepén sikeres vizsgát tettek. A látássérült beteget később otthonában kerestem fel. Zsolt és az őt gondozó édesanyja elmesélte, hogy Mirka is igazi családtaggá vált. Zsolt örömmel mesélte, hogy számára ez egy igazi karácsonyi ajándék volt.