Vádemelési javaslat

2024.09.04. 17:35

Az oltásokkal és a védettségi igazolványokkal trükközött a jánoshalmi doktornő – videóval

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya befejezte annak a jánoshalmi doktornőnek és társainak az ügyét, akik több mint száz embernek igazolták jogosulatlanul, hogy beoltották őket koronavírus ellen, így védettségi igazolványhoz juthattak – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.

Tapodi Kálmán

Mint írták: üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása, vesztegetés, közfeladati helyzettel visszaélés és védettségi igazolvánnyal való visszaélés is szerepel abban a bűnlajstromban, amelyben nemcsak egészségügyi dolgozók, hanem páciensek is érintettek voltak.

oltás, HPV
Illusztráció
Fotó: Shutterstock

Mint arról korábban a rendőrség is beszámolt, a rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival 2022. március 3-án hajnalban Jánoshalmán fogták el azt az orvost és az asszisztensét, akik koronavírus elleni oltásokkal trükköztek.

A nyomozás adatai szerint a doktornő és a társai egy év alatt 2700 oltást rögzítettek az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisába. Számos esetben pénzért cserébe olyan embereket is védettségi igazolványhoz juttattak, akik valójában nem kaptak koronavírus elleni védőoltást. A háziorvos személyesen fogadta a jelentkezőket a rendelőjében, az asszisztense és az adminisztratív munkatárs pedig beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.

A rendőrök a kutatások során több mint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le.

A bűncselekménnyel összefüggésben a nyomozók összesen 125 embert hallgattak ki gyanúsítottként, akikkel szemben a nyomozó hatóság vádemelési javaslattal élt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnél.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában