Őrizetbe vették

2024.09.10. 12:05

Egy alvó, indiai férfit fosztott ki, a kecskeméti rendőrök hamar elfogták

Kamera buktatott le azt a 22 éves férfit, aki egy alvó férfi telefonját lopta el.

Baon.hu

Egy indiai férfi értesítette a rendőrséget arról, hogy valaki meglopta Kecskeméten. A férfi elmondta, hogy szórakozni indultak kollégájával augusztus 28-án a városközpontba. Az este végére maga maradt, és ittasan elaludt egy üzlet bejárata előtt, a lépcsőn. Mikor hajnalban magához tért, már nem volt meg a telefonja, amit emlékei szerint maga mellett hagyott – derül ki a rendőrség közleményéből.

kifosztás, bűnügy, rendőrség
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Mint írják, a nyomozók munkája hamar eredményt hozott, ugyanis egy biztonsági kamera rögzítette az esetet. A felvételen azonosítani tudták a 22 éves elkövetőt. A helybéli férfit nem találták a lakásán, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Egy romos épületben bukkantak a tolvaj nyomára, feltehetőleg a rendőrök elől bujkált. Elfogták és előállították a férfit a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe is vették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában