Keresőakció

2024.09.15. 11:04

Továbbra sem találják a rejtélyes körülmények között eltűnt Bódog Dánielt – galériával, videóval

Közel száz polgárőr és civil kereste szombaton a fajszi Duna-parton és környékén az eltűnt 29 éves Bódog Dánielt. A fiatalembert ezen a részen látták utoljára, és a keresőkutyák is itt fogtak utoljára szagot. A kutatást a bátyai, a fajszi és a kalocsai polgárőrök hirdették meg, azonban hiába keresték, továbbra sincs meg.

Pozsgai Ákos

Szeptember 6-án, pénteken este tűnt el Bódog Dániel, akinek édesanyja aznap kért segítséget a közösségi médiában. Facebook-posztjában megadta a fia adatait is, ezek után a 29 éves, 197 centi magas jóképű fiatal férfi keresésére az egész ország összefogott, ám mostanáig sem a civilek, sem a hivatalos szervek nem jártak sikerrel. 

Bódog Dániel, keresés, eltűnt
Továbbra sem találják a rejtélyes körülmények között eltűnt Bódog Dánielt 
Fotó: Pozsgai Ákos

Rendkívül nehéz terepen keresték a férfit

Szombat délelőtt a szemerkélő esőben a Kalocsától mintegy öt kilométerre lévő Kék Duna Vendéglő mellett, a Duna-parton álló helyi polgárőriroda előtt gyülekeztek a polgárőrök és civilek. Kovács Attila, a Kalocsai Polgárőrség elnöke tartott rövid eligazítást a mintegy negyvenfős csoportnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy lehetőleg mindenki maradjon látótávolságon belül, ha valakivel baj történik a keresés során, azt azonnal jelezzék felé.

– Rendkívül nehéz terepet kell bejárni, a Duna-parton sziklaköves, lápos, mocsaras, gyomnövénnyel, bozóttal és fával sűrűn benőtt erdős részeket kell átkutatni tüzetesen. Érdemes figyelni tűzrakóhelyre vagy elhagyott táskára, ruhára, egyéb felszerelésre, ami arra utalhat, hogy ott járhatott a keresett személy – igazította el a keresésben részt vevőket az egyesületi elnök.

Kovács Attila elmondta, hogy a fiatalember eltűnésével kapcsolatban nagyon sok jelzés, bejelentés érkezett, ennek alapján több órányi köztéri és biztonságikamera-felvételt elemeztek, azonban valamennyi jelzés falsnak bizonyult. 

Tíz óra után néhány perccel indult el az egyik keresőcsoport a Duna-parton déli irányba, míg polgárőrök egy másik, kisebb csoportja északi irányba indult el. Az ő feladatuk a Duna-parti elhagyott üdülők, tanyák, hobbikertek és olyan helyek ellenőrzése volt egészen a Tomori Pál-hídig, ahol Dániel meghúzhatta magát.

Hőkamerákat és drónokat is bevetettek

Ezzel egy időben a fajszi kompkikötőben is polgárőrök, civilek, tűzoltók és speciális kutatók gyülekeztek, Szabadi Istvánné, a helyi polgárőrség vezetője vezette az akciót. Arról tájékoztatott, hogy hőkamerákkal, speciális drónokkal, motorcsónakokkal vesznek részt a kutatásban, a folyó partján pedig csatárláncba állva gyalogosan járják be a terepet.

A kutatást délután három óra körül fejezték be, a keresés nem járt sikerrel. Ekkorra már az időjárási körülmények nem tették lehetővé a biztonságos keresést, az akcióban részt vevő mintegy száz ember került volna veszélybe a tíz fokos hidegben, a szakadó esőben.

Kovács Attila, a Kalocsai Polgárőrség elnöke arról tájékoztatott, hogy a Dunának ezen a szakaszán már nem terveznek további kutatást, a rendőrség fogja más irányban tovább keresni az eltűnt fiatalembert a Duna más szakaszán.

A szombati keresőakciót számtalan vállalkozás is segítette ásványvízzel, élelmiszerrel és egyéb logisztikai felajánlással. A támogató és együttműködő szervezetek és intézmények között volt Bátya Község Egészségügyi és Szociális Intézménye, a Bátyai Polgárőrség, a Kalocsai Rendőrkapitányság, a Szekszárdi Járás Polgárőrség, a Tolnai Járás Polgárőrség Bátor Tábor, valamint a sükösdi gátőr.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában