Bűnügy

2024.09.12. 08:21

Bántalmazás: párja több bordáját is eltörte a dunavecsei férfi

A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók vádemelést javasolnak egy 73 éves dunavecsei férfivel szemben, aki kezdetben tagadta a bűncselekményt.

Baon.hu

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot az egyik dunaújvárosi kórházból értesítették arról, hogy egy 67 éves nőt életveszélyes sérülésekkel látnak el, feltehetőleg bűncselekmény során sérült meg – tájékoztat a rendőrség.

bántalmazás, bűnügy, súlyos sérülés
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A nyomozóknak a tudomására jutott, hogy az asszonyt élettársa bántalmazhatta, ezért a lakásukhoz vonultak adatokat gyűjteni. A férfi a rendőröknek azt nyilatkozta, hogy a párja ittasan elesett, megütötte magát, ő pedig nyomban értesítette a mentőket.

Az asszonyt kihallgatták a nyomozók, amint jobban lett. Kiderült, hogy a élettársával többször vitáznak az anyagiakon. A legutóbbi összezörrenésnél hátulról megrúgta a férfi, amitől egy ruhafogasnak esett és beverte a mellkasát. Később a kórházban kiderült, hogy a bántalmazás során több bordája eltört, a tüdeje összeomlott és légmell alakult ki.

A férfi a gyanúsítotti kihallgatásán már beismerte a bántalmazást. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folytattak ellene eljárást. A nyomozást a napokban befejezték és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában