Vádemelés

2024.08.26. 08:31

Elesett az úttesten, halálra gázolta egy teherautó

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki amikor elindult teherautójával, figyelmetlensége miatt ráhajtott a járműve előtt elesett sértettre – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Baon.hu

A vádirat szerint az elkövető 2023. január 13-án Bátmonostor egyik utcájában az út szélére húzódva állt meg teherautójával. A sértett ekkor a vádlott járműve előtt, az útpadkán tolta kerékpárját. Mivel a vádlott tehergépkocsival előrébb akart állni, ezért kézmozdulattal jelezte a sértettnek, hogy távozzon az útpadkáról.

Bátmonostor, baleset, vádemelés,
Teherautó alá szorult egy biciklis, amikor az autó elgázolta Bátmonostoron
Fotó: Pozsgai Ákos

A sértett a tehergépkocsi előtt akart átmenni, azonban menet közben elvesztette az egyensúlyát és az úttesten elesett. A vádlott eközben úgy indult el, hogy figyelmetlensége miatt nem vette észre a teherautó előtti holttérben elesett sértettet és mintegy 5-7 kilométer/óra sebességgel ráhajtott a férfira.

A közleményben leírják, hogy a baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházi kezelése ellenére alig három héttel a baleset után meghalt. A sértett halála és a közlekedési baleset között a közvetlen okozati összefüggés megállapítható volt.

Az ügyészség álláspontja szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azt a KRESZ előírást, mely szerint a közúti közlekedésben részt vevők úgy kötelesek közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztessék.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni – írja az ügyészség.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában