55-ös főút

2024.08.13. 15:17

Frontális karambol: három ember meghalt Baja és Csávoly között – frissítve, galériával, videóval

Összeütközött két személyautó az 55-ös főút Baja és Csávoly közötti szakaszán, a 93-as kilométerszelvény közelében kedden délután. A balesetben három ember elhunyt.

Pozsgai Ákos

Frissítve (18.10):

Helyszíni információink szerint a balesetben egy mélykúti házaspár hunyt el, akik Baja felől tartottak az 55-ös főúton, Csávoly irányába, amikor Baja-Mártonszállás térségében egy szemből érkező személyautó – amit egy idős ember vezetett – áttért a sávjukba és frontálisan ütközött velük. Az ütközés erejétől a házaspár autója megpördült és az útszéli buszmegállóba sodródott, ahol szerencsére a baleset idején nem tartózkodott senki.

halálos baleset, Baja
Halálos baleset történt Bajánál
Fotó: Pozsgai Ákos

Úgy tudjuk, hogy a balesetben elhunyt a másik autó vezetője is. 

A halotti szemle véget ért, az elhunytakat elszállították a helyszínről. A roncsok helyszínelése zajlik, továbbra is teljes útzár mellett. Kerülni mindkét irányból Bácsbokod felé lehet.

Az úttestet üvegszilánkok és roncsdarabok borítják és olajjal is szennyeződött. 

A baleset pontos körülményeit  rendőrség vizsgálja. 

15.40:

A bajai hivatásos tűzoltók kiszabadították és kiemelték azt a három embert, akik beszorultak autóikba az 55-ös főúton történt karambol nyomán. A rajok feszítővágót is használtak a beavatkozás során – írja a katasztrófavédelem.

15.25:

Kedden 14 óra 35 perc körül történt a baleset. A rendőrség elsődleges információi szerint két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A balesetben három ember a helyszínen életét vesztette – írja a police.hu.

A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. A rendőrök a forgalmat Bácsbokod felé terelik. 

Korábban írtuk: 

Összeütközött két személyautó az 55-ös főút Baja és Csávoly közötti szakaszán, a 93-as kilométerszelvény közelében. A balesethez a bajai hivatásos tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével három embert kiemelnek a járművekből. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták – írja a katasztrófavédelem.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában