Bűnügy

2024.07.31. 08:05

Fűkaszát és sarokcsiszolót is próbált meglovasítani a keceli tolvaj

Hiába húzott nyúlcipőt, nem volt ideje elmenekülni a 27 éves keceli tolvajnak.

Baon.hu

Szomszédja értesített egy keceli asszonyt telefonon, hogy egy idegen ólálkodik a kertjében. 

Illusztráció
Fotó: Shutterstock

A nő hazarohant, és ő maga is látta az udvarban a betolakodót. Nyomban értesítette a rendőröket, akik szerencsére épp a közelben járőröztek. A tolvaj ugyan menekülőre fogta, amint észrevette a házigazdát, ám csak a szomszéd házig jutott, ahol elfogták a rendőrök.

Kiderült, hogy fűkaszát, sarokcsiszolót és szerszámokat próbált meglovasítani a melléképületből, ahova a lakat leverése után jutott be. A járőrök lefoglalták tőle az ellopott holmikat és visszaadták a tulajdonosának. A Kiskőrösi Rendőrkapitányságra előállították az elkövetőt és gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt. Jelenleg szabadlábon védekezhet, de a nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményeket is – írja a police.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!