Vádemelés

2023.07.27. 13:56

Vádat emeltek egy 30 évvel ezelőtti soltvadkerti rablógyilkosság ügyében

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt vádat emelt azzal a román párral szemben, akik 1993-ban egy soltvadkerti idős nőt az értékei megszerzése érdekében otthonában baltával megöltek.

Baon.hu

A bűncselekmény helyszíne

Forrás: ugyeszseg.hu

A vádirat szerint a román férfi és nő – az ügy két vádlottja – 1993-ban idényjellegű mezőgazdasági munkát végzett Soltvadkerten, ennek során ismerték meg az egyedül élő, idős, helybeli nőt – az ügy sértettjét. A vádlottak a nyár folyamán néhány napot dolgoztak is a nem sokkal korábban megözvegyült asszonynál, akiről tudták, hogy a férje halála után a szőlőműveléshez használt eszközöket értékesítette és így nagyobb összegű készpénzzel rendelkezik. Miután 1993 szeptemberében az akkori munkaadójuk elbocsátotta a vádlottakat, megélhetésük és lakhatásuk bizonytalanná vált. Elhatározták, hogy megpróbálnak a sértettől pénzt szerezni, akár annak árán is, hogy megölik. Az idős sértett a korábbi ismeretségükből fakadóan beengedte a párost a házába és a konyhában beszélgetni, italozni kezdtek.

A férfi vádlott ennek során egy szódásüveggel rátámadt és többször nagy erővel fejbe ütötte a sértettet, aki eszméletét vesztve összeesett. A vádlottak ekkor értékek után kezdtek kutatni a lakásban és megtalálták a nő pénztárcáját is. Eközben azonban a konyhakövön fekvő asszony újra életjeleket adott, ezért a férfi vádlott az ágyban talált baltával legalább háromszor nagy erővel fejbe ütötte. Az idős nő a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. Az esetről korábban már mi is beszámoltunk.

A Petőfi Népe 1993. október 2.-ai száma

A vádlottak ezután a sértett 350 ezer forint készpénzét magukhoz véve még az éjszaka folyamán sietősen hazautaztak Romániába, ahol felélték a pénzt. Az elkövetők akkor ismeretlenek maradtak.

A Petőfi Népe 1993. október 2.-ai száma
A Petőfi Népe 1993. október 6.-ai száma

Az emberölés többszörösen súlyosabban minősülő esetének büntethetősége nem évül el. Ezért a nemrégiben felmerült bizonyítékok alapján sikerült a tettesek személyét azonosítani és európai elfogatóparancs alapján kézre keríteni.

Az ügyészség a férfit és a nőt nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádolja és ezért mindkettejükkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A letartóztatásban lévő nő és a más ügyben külföldön fogva lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék hoz döntést.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi szemléről készült korabeli felvételei, továbbá az elkövetők előállításáról készült videófelvétele itt tekinthető meg:

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában