Életre szóló élmény

2 órája

A kecskeméti Dakó Gréta sokat nyert a Tündérszépek szépségversennyel

A Tündérszépek országos szépségverseny döntőjében Bács-Kiskun vármegyét egy kecskeméti lány képviselte. Dakó Gréta fejére bár nem került korona, de rengeteget nyert a részvétellel is.

Sebestyén Hajnalka

Dakó Gréta tündökölt vármegyénk színeiben a hírportáluk által meghirdetett országos Tündérszépek szépségversenyen. A 20 éves kecskeméti versenyzőt arra kértük, összegezze tapasztalatait, élményeit a versenyről, a döntőről és meséljen az azt követő lehetőségekről. 

Dakó Gréta, Tündérszépek, szépségverseny
A kecskeméti Dakó Gréta egy életre szóló élményt kapott a Tündérszépek szépségversenytől
Forrás: Beküldött fotó

Kecskeméten nőtt fel, ma már Szegeden él

A 20 éves kecskeméti szépség jelenleg a Szegedi Tudományegyetem harmadéves dentálhigiénikus hallgatója, és most már inkább szegedi lakos, sem mint kecskeméti. De ha teheti, és ideje engedi, hazajár szüleihez. 

Luxuskörülmények között laktak

A Tündérszépek szépségversenyen másodszor indult ebben az évben, és ezúttal ő nyerte a megyei fordulót. A közelmúltban megrendezett döntőben méltán képviselte a Bács-Kiskun vármegyét.

– Óriási élmény volt a döntő. Már azzal kezdődött, hogy a szó szoros értelemben véve luxuskörülmények között vártuk a döntőt. Előző napon egy fővárosi szállodában töltöttük a lányokkal az időt, hihetetlen kényeztető körülmények között, igazán fontosnak érezhettük magunkat. Ráadásul olyan szakemberekkel találkozhattak, akik csak hozzáadtak az életünkhöz. Kárpáti Rebeka kiváló útravalókkal engedte őket útjukra, mely jelentősen hozzájárult az önbizalmuk építéséhez, stresszkezelési technikákat osztott meg velük, és persze a színpadi jelenléthez, a színpadi mozgásuk tökéletesítéséhez is adott tippeket – emlékezett vissza Gréta.

Valóban kedvelték egymást a lányok

Gréta a nyári fotózások alkalmával nem találkozott a többi versenyzővel, mivel éppen nyaralt, így először a döntő előtti napon találkozott velük.

– Arra számítottam, hogy sok lesz az irigykedés, a rosszindulat, de semmi ilyet nem tapasztaltam. Mindenki nagyon kedves volt, és nem csak megjátszotta magát. Szurkoltunk egymásnak, jókat beszélgettünk, és nem konkurenciaként tekintettünk egymásra – mondta Gréta.

Sokat nyert Dakó Gréta a versennyel

Bár korona nem került Gréta fejére, de azért mégis nyert a versennyel. 

– Először volt bennem egy kis csalódottság, amiért nem sikerült a dobogóra állnom, de aztán kaptam olyan felkérést a verseny hatására, ami lehet, hogy sokkal többet ér majd a számomra a jövőmet illetően. Novemberben a Beauty kiállításon modell leszek egy neves sminkmester standján. Nagyon várom már, mert úgy érzem, ez egy kiváló lehetőség lesz arra, hogy a szakmában előrébb lépjek, megalapozzam modell karrieremet.

A Tündérszépek szépségverseny egy jó tapasztalat

Gréta végül elmondta: nagyon örül, hogy jelentkezett a Baon.hu Tündérszépek versenyére. Sokat adott a számára. Elsősorban magabiztosságot, valamint önbizalmat. A színpadi mozgás terén is sokat fejlődött a döntő során. Minden fiatal lánynak azt tanácsolja, hogy bátran vágjon bele, és jelentkezzen jövőre a Tündérszépek szépségversenybe, mert bárhogy is alakul a mezőny, csak nyerhet vele. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!