McGalagony hangja

2018.07.08. 08:00

Ma 90 éves Kassai Ilona színésznő

Kossuth- és Jászai Mari-díjas, ismerősei csak Médikének hívják. Ő Maggie Smith magyar hangja, a Szomszédok Terikéje, a Dragomán György Fehér király című regénye nyomán készült film egyetlen magyar szereplője, és ő Ganxsta Zolee rapper édesanyja is.

Szegeden született Hiller Ilona néven, vezetéknevét első férje után tartotta meg. Színművészeti tanulmányait Szegeden, Lehotay Árpád színiiskolájában folytatta, ahol Abonyi Tivadar, Hegedűs Tibor és Rajz János volt mestere. Miután 1949-ben levizsgázott, a Színművészeti Főiskolára jelentkezett, rögtön felvették, de a színészkollégiumi élettől megijedt, ezért visszament Szegedre.

Kassai Ilona Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő a Hogy volt?! című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. Fotó: Zih Zsolt / MTI / MTVA

Pályáját 1949-ben az utazó Állami Bányász Színházban kezdte, majd 1951-ben alapító tagja lett az Állami Faluszínháznak (1955-től Állami Déryné Színház), amely a vidéki színházak tájelőadásaiból is kihagyott kistelepüléseken lépett fel. A falujáró társulat tagjaként a vándorszínészek életét élte, eldugott kis helyeken, sokszor méltatlan körülmények között játszott. 1976-ban a Budapesti Gyermekszínházhoz (1985-től Arany János Színház) szerződött, majd három évig játszott az 1994-ben nyílt Ruttkai Éva Színházban.

Kiskorától primadonna szeretett volna lenni, de tehetsége elsősorban drámai darabokban bontakozott ki. Első színpadi szerepét a Válás után című francia vígjátékban alakította Szegeden, ezután főként zenés darabokban játszott. Első komolyabb prózai sikere Balzac Grandet kisasszony címszerepe volt 1954-ben, Both Béla rendezésében. Eljátszhatott jó néhány klasszikus szerepet, mint Melinda a Bánk bánban, Desdemona Shakespeare Othellójában, Antigoné Szophoklész drámájában. Játszotta A Tündérlaki lányokban Boriskát, Schiller drámájának, az Ármány és szerelemnek női szerepeit: Lujzát, majd Lady Milfordot és már nyugdíjasként – a Madách Színházban beugróként – egy este erejéig Millernét. További főbb szerepei: Gloster hercegné (Shakespeare: II. Richárd); Polly néni (Mark Twain: Tom Sawyer); Plankenhorst Antoinette (Jókai: A kőszívű ember fiai); Mrs. Bedwin (Dickens-Barr: Oliver); Mrs. Baker (Gershe: A pillangók szabadok).

Kassai Ilona
Fotó: Active Studio / Földi Tamás / Wikimedia

A színpadi szerepek mellett számos hazai és külföldi játékfilmben és tévéfilmben is szerepelt. Játszott a Tilos a szerelem, a Sikátor, A néma dosszié, a Harmadik nekifutás című filmekben, A nyomozó című krimiben és az Argo 2-ben, a Dragomán György regényéből készült A fehér király című brit produkcióban szinte egyedüli magyar szereplő volt. Ő formálta meg Terikét a Szomszédok című teleregényben, feltűnt a Dracula és a Szeret nem szeret című tévésorozatokban. Játszott az Árulók című tévéfilmben és az ősszel mozikba kerülő Nyitva című romantikus vígjátékban.

Szinkronszínészként 1961-ben, Vass János szinkronrendező felkérésére kezdett el dolgozni. Rengeteg filmben, sorozatban és reklámban foglalkoztatták, ő Maggie Smith Oscar-díjas angol színésznő és Angela Lansbury állandó magyar hangja, akit többek között a Gyilkos sorok című sorozat kétszáz részében szólaltatott meg. Számtalan Columbo- és Sherlock Holmes-filmben kapott feladatot, emellett rajzfilmekben (Macskarisztokraták, Anasztázia) és anime sorozatokban (InuYasha) is szinkronizált.

1961-ben Jászai Mari-díjjal, 1963-ban „az Állami Déryné Színház együttesében végzett több mint tízéves áldozatos művészi munkájáért” Kossuth-díjjal tüntették ki. A kitüntetésre Aczél György, a hazai kulturális élet akkori fő irányítója jelölte a 35 éves színésznőt, aki a legfiatalabb magyar Kossuth-díjasnak mondhatta magát. 1998-ban Roger Kahane francia rendező Élek és szeretlek benneteket című filmje, amelyben egy nagymamát alakított, megkapta a Namuri Nemzetközi Frankofón Filmfesztivál különdíját. 1999-ben elnyerte a Washingtoni Zsidó Filmfesztivál közönségdíját.

Kassai Ilona és fia, Zana Zoltán (Ganxsta Zolee)
Fotó: Bors Online

Négyszer volt férjnél, Zana József színésszel kötött házasságából született fia, Zoltán rapperként, Ganxta Zolee művésznéven vált híressé.

Forrás: az MTVA Sajtóadatbankjának portréja

Borítókép: Kassai Ilona. Forrás: Youtube / Szinkronvideók

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!