Turisztikai csúcstalálkozó

2024.07.03. 22:33

Nagy Márton: Magyarország különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban

Magyarország a fejlődő távol-keleti kapcsolatainak köszönhetően különleges szerepet tölt be a Kína és az EU közötti kapcsolatokban – mondta a budapesti EU-Kína turisztikai csúcstalálkozó szerda esti eseményén a nemzetgazdasági miniszter.

MW

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a budapesti EU-Kína turisztikai csúcstalálkozó gálavacsoráján a Parlament Vadásztermében 2024. július 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

Nagy Márton hangsúlyozta, hogy a héten kezdődött uniós elnöksége során Magyarország az EU versenyképességének javítását tekinti a legfontosabb feladatának. Ennek részeként 

a turizmus volumenének növelése mellett az idegenforgalom versenyképességét is ösztönözni kell, hiszen az unió gazdaságában az ágazat kiemelt szerepet tölt be.

 Az EU GDP-jéből 9 százalékkal részesedik, a munkavállalóknak 4,4 százalékát foglalkoztatja, a csaknem 10 milliónyi alkalmazotton túl közvetve mintegy 25 millió ember megélhetését is biztosítja.

A miniszter kiemelte, hogy az előrejelzések az Európába érkező kínai vendégek számának jelentős emelkedését valószínűsítik a következő évek során. 

Budapestre a magyar–kínai kapcsolatok erősödésének köszönhetően évek óta egyre többen érkeznek a távol-keleti országból, tavaly a kínai turisták már több mint 300 ezer vendégéjszakát töltöttek el belföldön. 

Nagy Márton bízik benne, hogy az idegenforgalom további fejlődésének köszönhetően 2024 is fontos év lesz a két ország kapcsolatában, sőt akár az EU szempontjából is. A turizmus szempontjából különösen fontos eredmény, hogy néhány hete visszakerült állami tulajdonba az ország kapujának tekinthető Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – tette hozzá. 

A miniszter üdvözölte, hogy magyar EU-elnökséghez kapcsolódó turisztikai eseményen a résztvevők visszajelzései alapján értékes új kapcsolatok jöttek létre. A megbeszélések és a találkozók csütörtökön is folytatódnak, a nemzetközi turisztikai konferencia résztvevői maguk is személyesen tapasztalhatják meg, hogy Magyarország magas színvonalú szolgáltatásokkal, kiemelkedő turisztikai kínálattal várja az ide érkező vendégeket – mondta Nagy Márton.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában