Bulvár-celeb

2024.09.06. 07:15

Árpa Attila megtalálta a nagy Őt és újra megnősült

Árpa Attila második felesége 19 évvel fiatalabb a színésznél.

MW

Árpa Attila és második felesége

Fotó: Móricz István / Bors

A friss házaspár románca év elején indulhatott újra, miután 2022-ben váratlan módon véget ért kapcsolatuk. A különválásukat sem verték nagydobra, de miután Attila a TV2 feleségkereső műsorában volt főszereplő, kitalálható, hogy akkoriben szingli volt. Azóta nagy volt a színész körül a csend, de már biztos, hogy azért, mert Szandival második esélyt adtak a köztük dúló szenvedélynek, és nemrég komoly szintet is léptek – írja a Bors.

Lapértesülések szerint újra megházasodott Árpa Attila: a színész-tévészereplő a nála 19 évvel fiatalabb Czakó Alexandrát vette el.

Tavasszal már vállalták a kapcsolatukat, akkor együtt jelentek meg a Bonus Trip című film budapesti bemutatóján. Árpa korábban csak egy TikTok-videóban utalt arra, hogy újra összejöttek: az elmúlt időszak történéseiből válogatott fotókat, és az egyiken Czakó Alexandra is mellette volt. Korábban négy évig voltak együtt, nagyjából egy hónappal azelőtt szakítottak, hogy Árpa megjelent A Nagy Őben. 

2005-től már volt házas, akkor Tomán Szabina modellt vette feleségül, akivel született is egy közös lányuk, Amira. A páros kilenc év után elvált.

Tavaly nyáron eltűnt a közösségi oldalakról egy időre, mint kiderült, „digitális detoxra” ment, tudatosan vonult ki egy időre a közösségi médiából: „Mentális szabadságra mentem, fogalmazhatunk így. Elegem lett és meguntam – bevallom őszintén – a digitális véleményhuszárokat, elég lett a kéretlen tanácsadókból, azokból, akik folyton és mindenen fröcsögnek. Nincs szükségem arra, hogy felülbírálja a mindennapjaimat bárki” – mondta akkor a Ripostnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!