1–3-ra 3–1

Amikor legutóbb, azaz mostanáig egyetlenegyszer 3–1-es vereséggel nyitott komoly tornán a magyar labdarúgó-válogatott, akkor következő mérkőzésén, világszenzációt keltve, parádés játékkal, ugyancsak 3–1-re legyőzte a címvédőt. Pillanatnyilag ez a legbiztatóbb, amit kijelenhetünk azt követően, hogy csapatunk szombat délután 3–1-re kikapott Svájctól a németországi Eb első csoportmeccsén.

Az a bizonyos, hajdani feltámadás még az 1966-os, angliai vb-n történt, ahol előbb a portugálokkal szemben maradtak alul, majd a brazilok felett arattak diadalt a mieink.

Az 1966-os és a 2024-es 1–3 között azonban a számszerű eredményen túl nem sok hasonlóság fedezhető fel. Ötvennyolc esztendeje, Manchesterben, az Old Traffordon Benéék domináltak, helyzetek sokaságát dolgozták és hagyták ki, hátul eközben Szentmihályi, az amúgy kiváló kapus, nem élete formáját futotta. Ezzel szemben a múlt hétvégén Kölnben Gulácsi volt együttesünk egyik legjobbja, és ha mindenki értékesíti a gólszerzési lehetőségeit, nem 1–3, hanem mondjuk 2–6 a vége.

Nem mindegy, nagyon nem. Mert a gólkülönbség is számíthat, sőt eldöntheti a továbbjutást. Amiről azért még nem mondtunk le. Legfeljebb az „egyenes ágiról”.

Ehhez négy pont bizonyosan elég lenne, csakhogy ahhoz szerdán minimum döntetlenre kellene menni a németekkel. Akik, ugyebár, egyrészt évezik a hazai pálya és a nyolcvanmilliós hátország támogatásának előnyeit, másrészt jobbnak tűnnek, mint az elmúlt években bármikor, ezt a skótok 5-1-es legyalulásával fényesen igazolták.

Ne így legyen, de a napi (papír)forma sajnos azt diktálja, hogy kikapunk. Ám hogy mennyire, az akkor is meghatározó lehet, mert ebben az esetben egyetlen reményünk az marad, ha vasárnap legyűrjük a skótokat, és a hárompontos csoportharmadikok összevetéséből jól jövünk ki.

Intő példaként adódik az 1986-os mexikói vb, amikor ugyan hatot kaptunk a szovjetektől és hármat a franciáktól, de a kanadaiak legyőzésével így sem voltunk messze a továbbjutástól: a négy legjobb harmadik továbbment, így negyedikként Uruguay is, 2–7-es gólkülönbséggel, mi pedig 2–9-cel kipottyantunk.

Persze mindez felesleges számolgatásnak és aggodalmaskodásnak tűnik majd utólag, ha szerdán Stuttgartban megverjük a németeket.

És a futball egyik fő vonzereje éppen az, hogy ez egyáltalán nem lehetetlen.