A börtönbabák hetven százaléka soha nem látja viszont az édesanyját

Néhány hetes kisbaba szuszog a kiságyban. A délelőtti csendes pihenőjét tölti épp. Az aprócska szobába besüt a nap, a pelenkázóasztalon gondosan egymásra halmozott pelenkák, popsikrém és plüss állatok sorakoznak. Abigél még a fémdetektoros ajtó zajára sem ébred fel, mondhatni, megszokta már – írja a Magyar Nemzet.

Mint két idegen

A kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézet anya-gyermek körletét azért hozták létre, hogy az édesanyák bűne ellenére, az itt született babáknak ne kelljen megbűnhődniük. Az anyák a várandósság idejét Berettyóújfalun töltik, a bv. új egészségügyi központjában. A gyermekük születése után érkeznek ide.

Abigél április elején született, már majdnem öt kilogramm – meséli büszkén az édesanyja. Orsi fél éve került a börtönbe, lopás, rablás, kábítószer-használat miatt indult ellene eljárás.

A börtönbe kerülésem napja óta vagyok tiszta. Aznap derült ki, hogy várandós vagyok, öt hónapos volt a baba. Fogalmam sem volt róla, még a hasamon sem látszott semmi, pedig még 50 kiló sem voltam. A szülés nem volt egy fáklyásmenet: a drogos múltam miatt az infúziót nem tudták bekötni, mert nem találtak rajtam ép vénát, végül a nyakamba kaptam az érzéstelenítő injekciót. Császármetszés lett a vége– idézi fel a kezdeteket.

Közben készít magának egy kávét. A nyitott körletben lakó elítéltek bármikor használhatják a konyhát, a fürdetőt, de van egy tágas játszószoba is. Az anyukák 24 órás segítséget kapnak itt: a csecsemőgondozók folyamatosan szolgálatban vannak, a gyermekorvos hetente ellenőrzi a babák fejlődését, míg a védőnő abban segít, hogy a picik megfelelő ellátást kaphassanak az anyjuktól. Az itt élő nők többségének ugyanis még néha azt is nehéz elmagyarázni, miért nem eheti a baba azt, amit ő kap ebédre.

Hazánkban 1979 óta van arra lehetőség, hogy azok a nők, akik a börtönben lettek anyák, a gyermekeikkel lehessenek az első időszakban. Az akkor még Tökölön működő rabkórházban kezdetben hat hónapban határozták meg ezt az időt, amelyet utána havonta hosszabbítottak meg, a gyermek egyéves koráig.

Ezek a körülmények azonban a baba számára nem voltak kielégítők, így 2002-ben létrehoztak egy olyan baba-mama barát körletet, amely biztosítja kicsi szellemi és lelki fejlődését egyaránt. A szabályok ugyanazok, mint bármelyik börtönben, dolgozniuk viszont nem kell, az elsődleges feladatuk a gyermekük ellátása.

– Sosem felejtem el, amikor betolták hozzám a kislányomat, zokogtam a boldogságtól. Pedig olyanok voltunk, mint két idegen. Kellett néhány nap, hogy egyáltalán felfogjam, anya lettem és ez mivel jár, rövid és hosszú távon egyaránt – avat be. Majd hozzáteszi: – Most csak a jelenre figyelek, nem akarok arra gondolni, mi lesz, ha eljön az elválás ideje.

A kecskeméti körlet húsz anya és gyermek elhelyezését teszi lehetővé. Az elmúlt húsz évben összesen 250 gyermek vendégeskedett itt, a legforgalmasabb időszakban 12 édesanya tartózkodott kisbabájával a speciális részlegen. Most, mindössze három anya és három baba él az intézmény falain belül.

Sokszor eszembe jut az is, milyen lenne odakint, egy hétköznapi anyaként megtapasztalni mindezt, csak úgy szabadon babakocsizni– mondja vágyakozva.

A soha viszont nem látásra

Jobb híján felajánlom Orsinak, menjünk ki sétálni. A reintegrációs tiszt is engedélyt ad, előkerül a babakocsi, Abigélre rózsaszín sapka és hozzá illő takaró kerül. A kertben árnyas fák és szépen gondozott virágágyások vannak, langyos szél fúj. Csak a négyméteres, szögesdróttal átszőtt kerítés döbbent rá, hogy hol is vagyunk.

– Én sem így terveztem az életem – kezdi Orsi, és egy kis szünet után úgy folytatja: – Apám keményen ivott, ami azzal járt, hogy rendszeresen bántott minket. Hiába volt a legtöbb kocsmából már kitiltva, sajnos mindig megoldotta, hogy szerezzen alkoholt. Anyám tűrte, így nekem és a testvéreimnek sem volt más választásunk. Amennyire lehetett, próbáltuk egymást védelmezni, de persze sikertelenül. Tizennyolc éves voltam, amikor elmentem otthonról. Akkor kezdtem el drogozni.

Mint mondja, nem telt el nap, hogy ne használt volna valamilyen szert. Négy éve tette le a heroint – erre nagyon büszke, de a szintetikus szerek használatát csak a börtönbe kerülése óta hagyta abba. Közben újra bemegyünk, Abigél éhes, heves sírásba kezd. Orsi gyorsan leparkolja a babakocsit és automatikusan a falhoz áll, hogy megmotozzák. A sírásra felkapja a fejét a csecsemőgondozó is, gyorsan bekeveri a tápszert a kislánynak.

Amíg a baba eszik, megtudom, hogy a 36 éves nő ellen még folyamatban van két eljárás, egyelőre nem tudni, mikor szabadulhat, ami biztos, évekbe telik még, mire leveheti a rabruhát és viszontláthatja majd kislányát. Minden reménye, hogy párja és anyósa magukhoz veszik majd a picit.

– Ez nem túl gyakori, az esetek egyharmadában kerülnek – vissza – a gyerekek a családjukhoz – veszi át a szót Zakhar Tibor, a bv.-intézet parancsnoka.

A legtöbb elítélt ugyanis nem tud megfelelő feltételeket biztosítani gyermekének a büntetésének letöltése után.

A babák hetven százaléka sosem látja viszont édesanyját, egy éves koruk után a gyámhatóság segítségével nevelőszülőkhöz kerülnek.

– Korábban egy nagy börtönben voltam parancsnok-helyettes tíz évig, masszív elítéltek között. Ehhez képest, amikor ide kerültem, a kezembe adtak egy két hónapos babát, hogy mostantól az a feladatom, hogy rá vigyázzak. Megható volt – fogalmaz.

A kötődéshez való jog

Ez azonban nem egyszerű feladat. Az itt lakó nők legtöbbje rendezetlen családból érkezik, anyai mintájuk nincs, vagy nem épp példaértékű.

Az elkövetők többsége mélyszegénységben, bántalmazó, bűnözői környezetben nőtt fel, sokan intézeti nevelést kaptak, tele kötődési sérülésekkel, amit az anyává válás kezdeti időszaka csak tovább mélyít. Ráadásul a legtöbben meg sem tudják megfogalmazni, mit éreznek pontosan.– magyarázza Talmácsi Attila, aki az édesanyák lelkéről gondoskodik. A klinikai-szakpszichológus kiemeli, hogy a fent említett tényezők miatt a börtönben vált anyák körében sokkal gyakoribb a szorongás vagy a depresszió.

– Ezt a feszültséget persze azonnal megérzi a gyermek is, így a csoportos és egyéni pszichológiai foglalkozásokon igyekszem az anyákat feloldani, hogy a csecsemők kiegyensúlyozott környezetben élhessenek és megkapják az érzelmi biztonságot a korai kötődés időszakában.

Ez alkotmányos joguk, amit nekünk biztosítanunk kell – hangsúlyozza a szakember, aki szerint óhatatlanul lelki sérüléssel válnak el a gyermekek az anyjuktól.

– Bár igyekszünk minden megtenni azért, hogy egy bölcsődéhez hasonló környezetben legyenek a babák, ez mégis csak egy szeparált környezet, elzárva mindentől. Nem látnak autós forgalmat, nem ismerik a városi életet, ezért a gyermekek születésnapjához közeledve lehetőséget adunk arra a babáknak, hogy kicsit szocializálódjanak, sétálni, játszótérre, bevásárlóközpontba mehetnek édesanyjukkal vagy a nagyszüleivel. Arra is lehetőséget adunk, hogy azok a családtagok, akik majd magukhoz veszik, hazavigyék a gyermeket egy kis időre, hogy a pici ne akkor találkozzon először az új környezetével, amikor elválasztják az anyjától – fejti ki Zakhar Tibor.

– Az elválás előtt sokszor az édesanyák egy rövid ismertetőt írnak a babáikról a leendő nevelőszülőknek, hogy milyen szokásai vannak, mi az, amit szeret és hogyan lehet megnyugtatni a legkönnyebben – teszi hozzá a parancsnok.

Ma már számos tanulmány van arra vonatkozóan, hogy az elítéltek több mint felének már a szülei is bűnelkövetők voltak. A kriminológiai kutatások szerint azon gyermekek esetében, akiknek valamelyik családtagja börtönviselt, 60 százalék esélye van annak, hogy ők maguk is a bűn útjára lépnek.

Nem könnyű látni ezeket a sorsokat, ugyanakkor minden egyes nap azért dolgozunk, hogy a babák életének első éve erős alapokra épüljön és a szüleik láthatatlan bélyegét nekik ne kelljen viselniük– foglalja össze Zakhar Tibor.

Borítókép: kecskeméti börtön anya-gyermek körlet (Magyar Nemzet/Kurucz Árpád)