Ma is élhetnek Árpád-házi leszármazottak

Lehet, hogy tényleg nem halt ki az Árpád-ház, de tény: aki eddig azzal állt elő, hogy a magyar királyi dinasztia leszármazottja, nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani – írja a Borsonline.

Eltűntek az ismeretlenségben

Ha az Árpád-házról beszélünk, sok tagot számláló nemzetségről van szó, amelynek azonban időnként egy ágra szűkült le a leszármazási vonala. Ugyanakkor bizonyosan voltak olyan tagok is, akiknek nem lehet követni a nyomát a történelemben. Semmi izgalmas dolog nem történt velük, vagy legalábbis nem maradt róla forrás, márpedig a történész csak arról tud szólni, aki valamilyen nyomot hagyott maga után – mondja Csorba László történész.

Törvényszerű: ha valaki eltűnik a pénz, a hatalom, a befolyás vonzásköréből, akkor olyanná válik, mint bárki más, azon névtelen milliók része lesz, akikről nem szólnak az oklevelek. Persze azért létezett, és lehetséges, hogy utódai is voltak – csak nem tu­dunk róluk. Egy részük talán házasságon kívül született, de nem feltétlenül, hiszen ha például egy Árpád-házi lány külföldre ment férjhez, a leszármazottai ugyanúgy Árpád-háziaknak számítottak-számítanak. Ugyanígy voltak nemcsak az Árpád-házi királyoknak, de a hercegeknek is olyan fiú leszármazottjai, akik külföldre kerültek, ott katonáskodtak, családjuk is lehetett, csak a források hiányában nem rekonstruálható az útjuk.

A DNS-minta mindent eldönthet

Eddig az a tapasztalat, hogy ha valaki Árpád-házi leszármazottként jelentkezett, és a történészek megvizsgálták a bizonyítékait, mindig kiderült, hogy ezek nem állják ki a forráskritika próbáját – magyarázza a tudós. – Ha például előkerült egy oklevél, aminek az előzményeit próbálták kideríteni, az lett a végeredmény, hogy valami nem stimmel. Vagy az idő, vagy a személy nem lehetett ott és akkor, vagy nem csinálhatta azt, amit az oklevél bizonyítani akart. Ezek nem feltétlenül hamis oklevelek, csak éppen nem arról szólnak, akiről kellene. De persze előfordulnak valóban ha­misított oklevelek is.

Szerencsére mára a tudomány eljutott arra a szintre, hogy DNS-minta alapján igazolható vagy cáfolható a rokonság.

Ha lenne kellő mennyiségű, genetikailag tiszta minta az Árpád-ház több nemzedékéből, akkor az újonnan jelentkező leszármazottakról már elég komoly valószínűséggel el lehetne dönteni, hogy rokonok-e vagy sem. De, mint tudjuk, jelenleg csak egy megbízható ki­rálysírunk van: III. Béláé és a feleségéé, akiket 1848-ban találtak meg a székesfehérvári sírkertben, majd felkerültek a budai Mátyás-templomba. Ha a történeti körülmények hitelesítenek maradványokat, akkor természetesen a genetikai vizsgálatnak is van tudományos értelme. De súlyos kegyeleti kérdéseket vet fel, hogy szabad-e pusztán a rokonkeresgélés miatt megbolygatni a holtak nyugalmát – hívja fel a figyelmet Csorba László.

A rokon teljesítménye nem a mi érdemünk

Öröklődő családi mítoszok, legendák, álmok fontosak lehetnek, és meghatározhatják valakinek az életét, a világhoz való viszonyát, de ettől még nem lesznek igazak – hangsúlyozza a szakember.

Sokszor tapasztaljuk, hogy a figyelem középpontjába ke­rül valaki pusztán azért, mert híres em­ber rokona. Ez va­lamiféle sznobéria, amit a nyilvánosság fel­­pumpál, hiszen az nem érdem, hanem véletlen, hogy valaki hová születik. Persze jó érzés, ha az ősünk valami maradandót alkotott, de a leszármazás véletlenje helyett mindenkinek arra kell törekednie, hogy a saját teljesítményéért tiszteljék – figyelmeztet Csorba László. – Ha manapság va­­laki azzal állna elő, hogy ő Ár­pád-házi leszármazott, és ezen az alapon szeretne politikai szerepet játszani, és mondjuk – feltéve, de nem megengedve – ez genetikailag igaznak bizonyul, akkor is ritka nagy szamár lenne, aki pusztán ezért rábízná az ország sorsát. Butaság azt hinni, hogy a származás önmagában garancia a jó teljesítményre.

Titokban megkoronázták

2009-ben írt a Bors az akkor 90 éves, Egerben élő Daka Józsefről, aki azt állította, hogy Árpád-házi vér csörgedezik az ereiben. Közelebbről azt, hogy IV. Béla (uralkodott: 1235–1270) Jolanda nevű lánya házasságot kötött az országot megszálló tatárok egyik vezérével, Dzsingisz kán Kadan nevű unokájával, és gyermekük született, majd Kadan öt év múlva elhunyt.

Ő ennek az Árpád-házi vonalnak a leszármazottja. Ezt sokan tudták, ezért Horthy Miklós kormányzó 1944. június 25-én titokban megkoronáztatta őt.

Daka József 2010-ben az Országgyűlésnek írt levelében bejelentette törvényes igényét a magyar trónra. 2016-ban hunyt el.

A történet már a kiindulási pontján megcáfolható. IV. Bélának valóban volt egy Jolán nevű lánya, de ő 1241-ben, a tatárjárás idején csak 6 éves volt. A hadjáratot vezető tatár vezér akkor már bizonyosan túl kellett legyen a 25. életévén. A házasságról semmilyen történelmi forrás nem tudósít. Ha ez bekövetkezett volna, közhírré kellett volna tenni, nem eltitkolni, az utóbbi teljesen értelmetlen vonal. Az 1944-es koronázási ceremónia gyermeteg badarság. Horthy éppenséggel dinasztikus terveket dédelgetett a fiaival, úgy kellett neki egy valódi Árpád-házi, mint púp a hátára – kommentálta a szakember.