Labdarúgás

2024.04.28. 05:30

Gazdag Attila győzelemmel ünnepelte 54. születésnapját – galériával

A vármegyei másodosztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában, a 21. fordulóban négy mérkőzést bonyolítottak le, melyben két döntetlen és két vendég győzelem született.

Szentirmay Tamás

A Kerekegyházi SE a Lakiteleki TE otthonába utazott. 

Fotó: Szentirmay Tamás

A találkozó előtt a vendégek a harmadik, a hazaiak pedig az ötödik helyet foglalták el a tabellán, így a Kerekegyháza látszott a mérkőzés esélyesének. A vendégek igazolták is a helyezésüket, mert már a találkozó elején egy elfutás, és egy önzetlen átadás után megszerezték a vezetést 0–1. A Lakitelek sem maradt adós, több helyzetet is kidolgoztak, de mégis újabb gólt kaptak. A Kerekegyháza szinte megismételte az első találat előtti játékát, mert ismét egy elfutás és egy önzetlen átadás után szerezték a második góljukat 0–2.

A második félidőt is a vendégek kezdték jobban. A tizenhatoson belülről visszaadott labdát Kovács Sándor kapásból, védhetetlenül rúgta a jobb alsó sarokba 0–3. A harmadik gól felrázta a Lakiteleket és sorra vezették támadásaikat. A 68. percben Tombácz, mintegy negyven méterről lőtt kapura, és mivel Hefler Gergő kint állt, a feje fölött a hálóba hullott a labda 1–3. Egyre veszélyesebben támadott a hazai csapat, próbáltak kozmetikázni az eredményen. A mérkőzés hajrájában Kovács László hatalmas bedobását Illés Kristóf fejelte a kapuba 2–3. A találkozóból hátralévő időben és a hosszabbításban a Lakitelek mindent megpróbált annak érdekében, hogy egyenlítsen, de nem jártak eredménnyel.

Gazdag Attila, a találkozó előtti napon töltötte be 54. életévét. Így a tapasztalt játékos győzelemmel ünnepelhette születésnapját.

Lakiteleki TE–Kerekegyházi SE 2–3 (0–2)

Lakitelek, vezette: Kovács Bálint (Viskovics László Richárd, Ronyecz Erik Csaba).

Lakitelek: Benkó – Kotvics, Anka (Kakó L. 75.), Magyar D. (Stkelács 88.), Tamásy K., Vörös A. (Kakó Cs. 84.), Tamásy R., Magyar P., Győri, Tombácz (Kovács L. 84.), Illés. Vezetőedző: Kemenes György.

Kerekegyháza: Hefler – Sahin-Tóth, Szakál, Garaci, Kovács S., Nagy N., Krajcsovszki (Gazdag Z. 90.), Fefler E. (Boronkay 46.), Rózsa B., Gáspár, Háry (Gazdag A. 68.).

Gólszerző: Tombácz 68., Illés 89., ill. Rózsa 13., Háry 39., Kovács S. 53.

Solti FC–Apostagi KSE 1–1 (1–1)

Solt, vezette: Szűcs Gábor (Aradi Csaba, Lichtenberger István).

Solt: Hodula – Fehér M., Szalánczi, Heftner (Korsós 59.), Kurta, Tóth M., Kuti, Madár, Pribék, Kis (Facskó 59.), Nitsch.

Apostag: Csajtai – Muncan A., Szement (Farkas P. 83.), Malek F., Farkas E. (Boros 75.), Nárai (Szikora 69.), Nagy T., Muncan J., Szabó I. (Csömör 86.), Malek D., Balázs M. Technikai vezető: Gelencsér Zsolt.

Gólszerző: Szalánczi 40., ill. Nárai 29.

Csólyospálos–Nyárlőrinci LSC 0–1 (0–1)

Csólyospálos, vezette: Farkas László (Apró Ferenc, Juhász Tamás).

Csólyospálos: Elekes – Kovács E., Ábrahám-Furus, Gera, Zádori, Telek, Harkai, Illyés, Tóth D., Bartalos, Kertész.

Nyárlőrinc: Hajagos – Ficsor (Faragó 46.), Sajtos, Sáfár, Kovács M. (Fél 91.), Németh N., Malomsoki (Túri 76.), Rimóczi, Jánoska, Bali, Torbavecz (Medveczki 46.).

Gólszerző: Malomsoki 43.

Kunszállás SE–Kiskunmajsa FC (0–0)

Kunszállás, vezette: Horváth Béla Tamás (Csákó Patrik, Bábel Gréta).

Kunszállás: Dobos – Nagy R. (Kukus 69.), Fekete I., Polyák (Kása 57.), Agárdi, Hatvani, Kertész Á., Fekete L., Jókai, Kálnoki, Kürtösi. Technikai vezető: Kertész Károly

Kiskunmajsa: Kovács K. – Nagy G., Tóth T. (Lengyel 59.), Pálinkás (Pszota 69.), Gera, Törőcsik, Szőke, Lukács B., Katona, Rácz, Pocsai. Technikai vezető: Kis Péter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában