Röplabda

2024.04.10. 11:27

A Tatabánya elleni rangadó több szempontból is nagy téttel bír a HÉP-KRC Röpkének

A HÉP-KRC Röpke együttese az NB II. felsőházi rájátszásában az első helyért harcol. Erki Milán együttese egyelőre hibátlan, és ha ez hétvégén sem változik, akkor már biztosan nem előzhetik meg őket. 

Nyitray András

A kecskemétiek rendkívül szoros csatát vívtak legutóbb a Szolnokkal, hiszen hazai pályán csak aranyszettben tudták megőrizni hibátlan mérlegüket. A Röpke az első szettben 25–20-ra nyert, ám ezt követően szoros végjátékban 23–25-re kikapott. A Szolnok ezután fordított, miután 25–20-ra jobbnak bizonyult, de a kecskemétiek ezt követően nagyon összekapták magukat. Előbb 25–17-re húzták be a negyedik szettet, majd a mindent eldöntő partiban 15–7-re múlták felül a szolnokiakat. A Röpke így 21 pontjával továbbra is vezeti a felsőházi rájátszást úgy, hogy minden meccsét megnyerte a gárda. Előnyük így öt pont a Tatabányával szemben de Erki Milán ennél többet vár csapatától. Nem véletlen, hiszen éppen a nagy rivális következik majd a bajnokságban. 

röplabda, HÉP-KRC Röpke, mérkőzés
A Tatabánya elleni rangadó több szempontból is nagy téttel bír a HÉP-KRC Röpkének
Forrás: shutterstock.com / illusztráció

– Az első három szettben rettentő motiválatlanok és dekoncentráltak voltunk. Ott valami átkattant, megérezték a lányok, hogy a Szolnok megnyerheti ezt a mérkőzést, ennek hatására végre lett egy kis agilitás és hangulat a pályán. A legfontosabb, hogy ismét nyerni tudtunk, de a következő, Tatabánya elleni mérkőzésen sokkal határozottabban kell játszanunk – mondta Erki Milán, a Röpke vezetőedzője. 

A két együttes első mérkőzését Kecskeméten a Röpke nyerte meg 3–1-re, ami jó alapot adhat számukra az idegenbeli meccshez is. Amennyiben a Kecskemét nyer, úgy biztosan behozhatatlan előnyre tesz már szert, vereség esetén viszont még az utolsó két mérkőzésnek is lesz tétje. A sorsolása nem rossz egyébként a gárdának, hiszen a sereghajtó Szombathellyel is találkoznak még, majd az utolsó körben Jászberényben lépnek pályára. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában