A jól megpakolt éléskamra

Édesanyámmal régen sok mindent elraktunk télire. Készítettünk szilva- és baracklekvárt, különböző savanyúságokat uborkából, káposztából, gyöngyhagymából, sőt, töltött paprikákat, de sokszor karfiolt is savanyítottunk. Természetesen a befőttek sem maradtak el, meggy, szilva, barack, körte. Olykor pedig paradicsomszósz is került a kamrába. Szóval mindenféle jóval el voltunk látva télen, és sosem kellett ezeket a boltból megvásárolnunk. 

Anya mindig nagy büszkén mutatta, hogy milyen szépen sorakoznak az üvegek. Olyan jó volt látni a sok színes és ízletes finomságot. Mindig alig vártuk, hogy végre megkóstolhassuk a művünket. 

Egyik évben, emlékszem, rengeteg szilva termett az öreg fán, így nem csoda, hogy leginkább szilvalekvárt és szilvabefőttet tudtunk abban az évben eltenni. Akkor még gyerek voltam, és nagyon büszke voltam magamra, mert amíg édesanyám és édesapám megmosta és kiszedte a gyümölcs magját, addig én bent, a konyhában daráltam a lekvárnak valót. Amikor pedig felkerült a tűzhelyre, alig vártam, hogy kész legyen. Amikor már majdnem elkészült, anya mindig szedett ki egy keveset egy tányérra, hogy megkóstoljuk, mennyire lett édes, és esetleg híg-e még.

Ezekből a finomságokból természetesen a családtagoknak is mindig adtunk, mert rogyásig raktuk a polcokat. A rokonoktól mindig dicsérő szavakat kaptunk a jól sikerült befőttek után. 

Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer, ha majd lesz kertes házunk, és több gyümölcsfa is lesz a kertben, én is minden évben főzök lekvárt és mindenféle jóval telepakoljuk az éléskamrát. Erre a tervemre még várni kell jó pár évet, de addig is ámulva nézhetem, mások milyen otthontermelt ételekkel várják a telet.