Késői emlékezet

Minden évben, amikor téliesre fordult az idő, telefonált, hogy menjek, mert szeretne nekem ajándékba napraforgót adni. De olyan is előfordult, hogy hívás nélkül jött, és hozta a hatalmas zsáknyi madáreleséget. Ilyenkor egy csésze forró tea mellett jókat beszélgettünk, természetesen a madarakról. Pontosabban ő beszélt kiapadhatatlan lelkesedéssel a cinkékről, a kerti rozsdafarkúról, a fecskékről, a harkályokról, a zöld küllőről. Minden hazánkban élő madárról olyan szeretettel mesélt, hogy az is megkedvelte őket, akit korábban hidegen hagytak az apró csicsergők. 

De nem csak madáreleséget hozott. Ajándékba kaptam tőle például madárkápolnát, amit saját kezűleg barkácsolt. Ezt a szőlőlugasunkba tettük, ahol télen a gerlék, a verebek és a cinkék lakmároznak. Kaptam tőle madárodút is. A kertünk végében álló kis faházra került, ahol azóta is költenek a cinkék. Nagy örömünkre a hosszú évek alatt számtalan fészekalji kis cinke nevelődött fel az által készített odúban. Egyszer egy interjú után egy állványra szerelt madáretetővel ajándékozott meg. Az udvarunk ékességének számító gömbszivarfa alatt áll, ami a kis cinkék kedvenc csemegéző helye lett. Szomszédságába került a tőle kapott madáritató is, mert azt is mindig hangsúlyozta, hogy nem elég etetni, itatni is kell madarakat. 

Nagy kedvencei voltak a gyurgyalagok. Mindent megtett, azért, hogy ideális körülmények várják Európa legszínpompásabb madarait a bankfalui költőtelepen, ahová később denevérodút, rovarhotelt, gyíkvárat, süngarázst is készített. Félegyházán és a környékbeli településeken több száz, de lehet, hogy több ezer madárodú került ki általa. Ezek legtöbbjét a gyerekekkel együtt készítette. Mindenbe bevonta tanítványait és ha tehette, a szülőket is. Lelkesedése észrevétlenül ragadt át a körülötte élőkre, aki így észrevétlenül váltak madárbarátokká. 

Lehullottak már a falevelek, és hiába várom Feri bácsi telefonhívását. Hiába várom, hogy becsöngessen kezében egy nagy zsáknyi napraforgóval, nem hív már, mert a mennyország madarait eteti és közben odafentről nyugodtan szemléli, hogy munkája nem volt hiábavaló. Hiszen, akik itt maradtunk, tovább gondozzuk a szívének oly kedves madarakat.