A kézimunka öröme

Melegséggel töltötte el a szívem az a ritka látvány, amit a napokban a közeli játszótéren láttam. Az egyik édesanya a babakocsiban alvó kisgyermeke mellett a padon üldögélve épp kötögetett. Nem telefonált, nem a közösségi oldalakat bújta, hanem elmélyülten alkotott. Közben a lábával finoman ringatta a babakocsit. Míg a kisbabája az igazak álmát aludta, a fonálból meleg pulóver lett. 

Irigykedtem is egy kicsit és arra gondoltam, milyen régen is vettem már kezembe a kötőtűket. Pedig elég korán, kisgyermekként megtanított kötni a dédmamám. Egy sima, egy fordított – mondogatta a Dédi, miközben a Húgommal próbáltuk a fonalat az egyik hurokból a másikba igazítani. A türelmes tanítás végül meghozta a gyümölcsét, lelkes kézimunkázók lettünk. Először csak a babáinknak kötöttünk sálat, majd magunknak is. Később már ajándékba is bátran adtuk a kézimunkáinkat. De nem csak kötni, hímezni is megtanultunk. Sőt, amikor már nagyobbak lettünk varró-tanfolyamra is beíratott bennünket az anyukánk. Még most emlékeszem az első önállóan varrt ruhadarabra, ami egy fekete-fehér pöttyös miniszoknya volt. Talán a padláson még ma is meg van? 

A kötögető kismama látványa és a szép emlékek újra felélesztették bennem az alkotásvágyat. El is határoztam, hogy felfrissítem a kézműves tudásom. Állítólag ez is olyan, mint a kerékpározás, ha egyszer megtanultunk, nem felejtjük el soha. 

A hosszú téli esték ideális programja lehet a kézimunkázás, ami bár nagyon sok örömet okoz, valahogy mégis leszoktunk róla. A kötés, a horgolás, a hímzés, a rajzolás, a barkácsolás... nemcsak a kezünket, de az agyunkat is fejleszti. Az alkotás remek időtöltés és örömforrás, stresszoldó és gyógyító hatása van. Nem mellesleg pedig a saját kezünkkel létrehozott érték önbizalmat ad.